Immár nem csak Magyarország nevében nem szerepel majd a köztársaság szó, hanem a köztársasági elnök hivatalának nevéből is kikerül. Palota lesz helyette.
Elveszti száraz, hivatalos elnevezését Novák Katalin államfő hivatala. Egy társadalmi egyeztetésre bocsátott, a Miniszterelnökség által jegyzett csütörtöki jogszabálytervezet szerint
a Köztársasági Elnöki Hivatalt ezentúl Sándor-palotának hívják majd.
A Sándor-palota elnevezés eddig is elterjedt volt, de főként magára az épületre vonatkozott.
A hivatal átnevezése a módosítást a kormányzati dokumentumtárban kiszúró K-Monitor szerint nehezen érthető.