Itthon hvg.hu 2023. április. 05. 18:35

Semjén szerint attól, hogy valaki harmincvalahány évvel ezelőtt MSZMP-tag volt, most lehet kereszténydemokrata

A miniszterelnökhelyettest a kordonbontásról tudósító újságírók kapták el pár kérdésre, Szili Katalin KDNP-tagságán felül szóba kerültek az ügynökakták is.

Rögtönzött sajtótájékoztatót tartott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, miután a kordonbontásról tudósító újságírók megállították és kérdéseket tettek fel neki – írja a Magyar Hang. A lap munkatársa arra volt kíváncsi, hogy a kormánypártok miért söpörték le, immáron 27. alkalommal az LMP-nek az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról szóló törvényjavaslatát. Ez azért is érdekes kérdés, mert eleddig a kormánypárti politikusok semmivel sem indokolták, hogy miért szavazzák le rendre az ellenzéki javaslatot.

Semjén, bár elismerte, hogy nem szakértője a kérdésnek, azzal érvelt, hogy a titkosszolgálatok tanácsát megfogadva tartózkodnak a listák publikálásától, mivel ezzel olyan embereket is lebuktathatnának az egykori szovjet utódállamok felé, akiknek a lelepleződése nemzetbiztonsági károkat okozna Magyarországnak. A magyar emberek védelmében, a nemzeti érdekek szempontjából meggyőző volt, amit az adott szolgálatok vezetői tanácsoltak, hogy magyar nemzetbiztonsággal ellentétes lenne, hogyha bizonyos ügynökök neve nyilvánosságra kerülne – nem az ügynök, hanem az utódállamok szempontjából lenne veszélyes a magyar nemzeti érdekekre – mondta Semjén Zsolt, aki szerint a szervezett bűnözés elleni harc érdekében sem lehet leleplezni a régi ügynököket. Bár, hogy milyen veszélyekről van szó, arra már a politikus nem adott érdemi választ, ahogyan arra a kérdésre sem válaszolt, hogy tud-e a kormánypárti képviselők soraiban ülő egykori ügynökökről.

Az MSZMP-MSZP-KDNP pályát befutó Szili Katalinnal kapcsolatban is kapott kérdéseket a miniszterelnök-helyettes és el is mondta, hogy Szili kitűnő, nemzetépítő munkát végez és a határon túli magyarság autonómiakoncepcióját építi, majd azt is hozzátette, hogy büszke rá, hogy Szili belépett a KDNP-be, hiszen attól, hogy valaki harmincvalahány évvel ezelőtt MSZMP tag volt, most lehet kereszténydemokrata. Az elsőre furcsának tűnő kijelentést Semjén azzal sietett elmélyíteni, hogy szerinte mindenkit meg kell becsülni, aki a „jó oldalra áll és a nemzetért dolgozik”, még ha a múltjában akadnak is téves döntések. Eztán pedig Nagy Imre példáján keresztül próbálta magyarázni Szili helyzetét, hiszen Nagynak is szörnyű múltja volt, de végül a magyarok mellé állt és ezért van helye a panteonban. Azt persze a politikus már nem tartotta fontosnak kifejteni, hogy ha valóban így van, ahogy mondja, akkor mégis miért kellett az '56-os forradalom mártír miniszterelnökének szobrát 5 éve elszállítani a Kossuth tér melletti Vértanúk teréről.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 30. 19:44

A nagy levélbombás rejtély, amely lázban tartotta Magyarországot

Az 1900-as évek elején óriási szenzáció volt a Mátyássy Zoltán ellen elkövetett gyilkossági kísérlet, és nemcsak azért, mert egy honvédszázados volt a célpontja, hanem azért is, mert a támadás mögötti indítékot mind az elkövető, mind az áldozat igyekezett eltitkolni. Ez olyan jól sikerült, hogy a mai napig csak elméleteink lehetnek az első magyarországi levélbombás merénylet valódi okáról.