Itthon hvg.hu 2023. március. 30. 08:15

Szia, uram, rozmaring 30 euróért érdekel?

Kamudrog-árusokat fogtak a rendőrök Budapest belvárosában, csalással gyanúsítják őket.

Újabb kamudílereket fogtak a budapesti rendőrök – írja a police.hu –, akik turistákat próbáltak becsapni a belvárosban.

A hétvégi razzia során a BRFK civil ruhás nyomozói két gyanús alakra figyeltek fel, akik látszólag kábítószert adtak el két külföldinek. az igazoltatás során azonban kiderült, hogy nem volt náluk drog, csak rozmaring, amit marihuánaként próbálta eladni 30 euróért, továbbá köhögéscsillapító – ez lett volna a „kokain".

A becsapott amerikai turistákat tanúként hallgatták ki, az eladókat pedig – a 26 éves B. Istvánt és a 29 éves L. Zoltánt – üzletszerűen elkövetett csalás vétséggel gyanúsították meg. Érdemi vallomást nem tettek, de egyikük beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Néhány napja szintén kamudrog-dílereket kaptak el Budapesten, akik majorannát és porcukrot próbáltak kábítószerként eladni.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.