Itthon hvg.hu 2023. március. 27. 13:50

Majorannát és porcukrot árult drogként, csalás miatt indult eljárás ellene

Razziáztak a belvárosban a rendőrök és a társhatóságok, 607 embert igazoltattak, rengeteg szabálytalanságot találtak. Elfogtak egy kamudrog-dílert is.

Újabb átfogó bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak a rendőrök és a társhatóságok péntek este hét és szombat reggel öt óra között Budapest V., VI. és VII. kerületében. A céljuk az volt, hogy megelőzzék a garázda jellegű, erőszakos, vagyon elleni, és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeket és kiszűrjék a másokra veszélyt jelentő közlekedőket a fővárosi szórakozóhelyeken és környékükön.

Az akció során

  • 607 embert igazoltattak,
  • 307 járművet ellenőriztek és
  • 248 szondáztatást végeztek.

Az érintettek közül

  • kilenc embert elfogtak,
  • 13-at előállítottak,
  • hat ellen szabálysértési feljelentést tettek,
  • 32 esetben helyszíni,
  • négyben pedig közigazgatási bírságot szabtak ki, és
  • négy biztonsági intézkedésre is sort kerítettek.

Harmincöt taxit ellenőriztek, amelyek közül ötnél találtak jegyzőkönyvezendő szabálytalanságot, egy sofőrtől pedig elvették a forgalmiját engedély nélküli átalakítás miatt.

Egy embert egyedi azonosítójellel visszaélés, egyet ittas vezetés, egy harmadikat kábítószer birtoklása, valamint hármat garázdaság miatt fogtak el. Volt olyan igazoltatott, akit testi sértés miatt körözött a bíróság, két embert pedig szabálysértés miatt kerestek.

Öt embert kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, egyet lopás gyanúja miatt, hármat mintavétel, kettőt pedig engedély nélküli vezetés miatt állítottak elő.

Egy férfi, H. Bálint ellen azért indult eljárás csalás vétség kísérletének gyanúja miatt, mert kamudroggal próbálhatott tévedésbe ejteni vásárlókat Erzsébetvárosban. Az ellenőrzéskor önként átadta a rendőröknek a nála lévő közel 10 gramm növényi származékot, és azt mondta, hogy nem kábítószert árul, csupán majoránnát, amivel hetente két-három alkalommal egészíti ki a megélhetését. A ruháiból közel 5 gramm fehér por is előkerült, arról azt mondta, hogy porcukor. A „sarki fűszerest” – ahogy a rendőrség közleményében nevezték – ezután mintavételre előállították, ám akkor már nem akart vallomást tenni. A nála talált tasakokat lefoglalták, a tartalmukat szakértők vizsgálják.

Két gyermekotthonból szökött fiatal miatt is intézkedniük kellett a rendőröknek. A biztonsági intézkedések során pedig négy emberhez hívtak mentőt, akik orvosi ellátásra szorultak.

Intézkedtek még a rendőrök többek között lejárt műszakijú és nem megfelelő műszaki állapotú jármű, buszsáv szabálytalan használata, szabálytalanul elhelyezett sötétítőfólia, közterületi italozás és koldulás miatt, illetve azért, mert gyalogosok piroson keltek át.

Figyelmeztettetek: a jövőben is rendszeresen lehet számítani hasonló komplex ellenőrzésekre.

Az akcióban összesen 93 rendőr vett részt, akiket

  • a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság,
  • a Nemzeti Adó- és Vámhivatal,
  • a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület,
  • a Belváros-Lipótváros Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ, valamint
  • a BFKH Közlekedési Hatóság Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály munkatársai segítették.
Hirdetés