Itthon hvg.hu 2023. március. 25. 09:07

Orbán Viktor Szerbiában béketárgyal

A miniszterelnök jó barátját, Aleksandar Vucic köztársasági elnököt látogatja meg, terítéken a béke, no meg a szerb- és nyugat-balkáni EU-integráció.

Orbán Viktor szombaton Szerbiába utazik, ahol Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnökkel találkozik – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófönöke.

A magyar diplomáciai folyamatoknak megfelelően Orbán fő megbeszélnivalója az ukrajnai háborúval kapcsolatos béke lesz, de a két országvezető Szerbia és a Nyugat-Balkán EU-integrációjáról és a kétoldalú magyar-szerb kapcsolatokról is tárgyal majd.

Orbán gyakorlatilag pontosan egy éve is Szerbiában tárgyalt Vuciccsal, akkor is a békéről – a két békepárti politikus közös ismérve, hogy egyaránt remek kapcsolatokat ápolnak Vlagyimir Putyinnal –, illetve Vucic maga októberben, a magyar-osztrák-szerb csúcson járt Budapesten.

Tavaly ősszel a magyar miniszterelnök egyébként ugyanazt az állami kitüntetést kapta meg (Szerb Köztársaság Érdemrendje), amelyben korábban Putyin elnök maga, illetve Kirill pátriárka is részesült. Hogy az elismerésre válaszul tett gesztus volt-e, nem tudni, de Orbán arra fogadott, hogy a foci-vb-t Szerbia nyeri meg, ám a csapat csoportutolsóként távozott Katarból.

Közben Orbánt megelőzve, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már most is Szerbiában tárgyal, erről szokása szerint a Facebookon posztolt szombaton kora reggel:

Log in or sign up to view

See posts, photos and more on Facebook.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.