Itthon hvg.hu 2023. március. 24. 18:13

Áldozatnak látja magát az adócsalás gyanújával letartóztatott gyömrői polgármester

Gyenes Levente házi őrizetből adott interjút a helyi tévének, beszélgetőpartnere a polgármesteri hivatal kommunikációs vezetője volt.

Áldozatnak látja magát az adócsalás gyanújával letartóztatott gyömrői polgármester – derül ki a Telex szemléjéből. Gyenes Levente házi őrizetből adott interjút a helyi adónak, a Signal TV-nek, beszélgetőpartnere a polgármesteri hivatal kommunikációs vezetője volt. A beszélgetés ennek megfelelő, kellemes, alákérdezős hangulatban telt, Gyenesnek egyáltalán nem kellett kényelmetlen kérdésektől tartania.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint Gyenes egy biztonsági őröket foglalkoztató számlagyárnak volt a tagja, amely több mint másfél milliárdi adót csalt el. A városvezető ellen az ügyészség bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt rendelt elnyomozást – ha bűnösnek találják, akár húsz évet is kaphat.

Gyenes, mint eddig minden alkalommal, amikor lehetősége nyílt rá, az ártatlanságát hangsúlyozta, és azt sejtette, hogy nem is a bűnszervezet felgöngyölítése lehetett a hatóságok célja, hanem a személye szúrhatta a szemüket.

Hat hónapot töltött letartóztatásban, erről az időszakról így beszélt: „Sokan azt gondolták, hogy össze fogok roppanni, mint a ropi”, valamint „kicsit fanyar ábrázattal, de tréfásan jegyeztem, hogy mindig is végig szerettem volna az El Caminót járni, jelentem, megtörtént, csak ez most egy belső utazás volt”.

Gyenes Levente nagy túlélőnek minősül, legelőször akkor került be az országos hírekbe, amikor felvétel készült róla egy orgián, ahol egy meztelen nőről szívott fel fehér port. Később folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt a Szegedi Ítélőtábla kilenc hónap, végrehajtásában két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, akkor le kellett mondani a polgármesteri címéről is, ám ezt követően újraválasztották. Ezt követően bírósági ítélet mozdította el a városvezetői székéből, mondván, hogy méltatlan a tisztségre, ám 2019-ben is újraválasztották.

Hirdetés