Itthon hvg.hu 2023. március. 10. 07:28

Népszava: A Honvédkórházban volt olyan orvos, akinek csak 23 ezer forintot utaltak fizetés gyanánt

Többen számoltak be arról, hogy a kórház januári átszervezését követően nem az őket megillető bért kapták meg, hanem jóval kevesebbet.

Meglehetősen kaotikusra sikerült a Honvédkórház átszervezése, olyannyira, hogy a dolgozók között olyanok is vannak, akik január óta nem kaptak fizetést, mások ugyan kaptak, de lényegesen kevesebbet, mint ami szerintük megilletné őket – derül ki a Népszava cikkéből. Voltak ápolók, akik 60-100-130 ezer forinttal kaptak kevesebbet, sőt az egyik fiatal orvosnak mindössze 23 ezer forintot utaltak havi bérként.

A lap forrásai szerint a pótlékokat, béren kívüli juttatásokat nem utalták az érintetteknek, ráadásul amit kifizettek, azt is rosszul. Erre példaként azt hozták fel, hogy az orvosok a hét elején kapták meg a januári ügyeleti díjaikat, ám volt, aki kevesebbet, és volt, aki meg jóval többet kapott a járandóságánál, de olyan is akadt, akinek egy fillért sem utaltak, holott kellett volna.

A hangulat továbbá azért is feszült, mert a dolgozók egy részének még mindig nincs munkaszerződése és nem tiszta számukra, hogy a korábbi, honvédségi juttatásaik közül kinek, mit vesznek majd figyelembe.

A kaotikus állapotokat az az új helyzet okozza, hogy januártól kettévált a Honvédkórház, egy része maradt a honvédség felügyelete alatt, a másik részét viszont besorolták a Belügyminisztérium alá, és a problémát annak a 3000 embernek a bérelszámolása okozza, akik az intézmény átalakítása előtt civilként honvédelmi alkalmazotti jogviszonyban dolgoztak, januártól pedig szolgálati jogviszonyba kerültek.

A lap megkereste a fizetési problémákkal kapcsolatban az Országos Kórházi Főigazgatóságot is, a hivatal pedig válaszában közölte, hogy az átállás során észlelt problémákat kezelték, és az esetlegesen elmaradt járandóságokat hóközi kifizetés keretében utalják a számlákra.

Hogy gond van a Honvédkórházban a dolgozói bérekkel, arról már mi is beszámoltunk, ám akkor még csak arról volt szó, hogy többen kevesebbet fognak keresni az új rendszerben, illetve arról, hogy nagy a bizonytalanság a korábbi pluszilletmények, pótlékok, béren kívüli juttatások sorsával kapcsolatban.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.