Itthon hvg.hu 2023. március. 09. 10:15

Hat év fegyházra mérsékelték Budaházy György ítéletét

Az ítélethirdetés után a bíró elrendelte a terem kiürítését, de Budaházy támogatói ennek nem tettek eleget, készenléti rendőröket kellett hívni.

Másodfokon 6 év fegyházbüntetésre mérsékelték Budaházy György büntetését a hosszú évek óta húzódó Hunnia-perben – írja a Telex. A 6 év fegyházbüntetésbe beleszámít annak az időnek egy része is, amit Budaházy eddig a börtönben töltött. Ezen kívül 5 év közügyektől való eltiltást is kapott. A többi vádlottnak szintén csökkentették a büntetését.

A bíróság csütörtökön hozott ítéletet. Az ítélethirdetésen a Telex tudósítása szerint megjelentek Budaházy György támogatói, tisztelői és a nemzeti radikális szubkultúra számos fontos tagja. Így például Morvai Krisztina, Gaudi-Nagy Tamás, Zagyva György Gyula, Toroczkai László, Kisberk Szabolcs. Az ítélethirdetés után a résztvevők egy része elénekelte a Szózatot, ami miatt a bíró elrendelte a terem kiürítését. Budaházy támogatói nem akartak ennek eleget tenni. A terembe ekkor készenléti rendőrök érkeztek, de a bíró visszavonta az utasítást, így végül mindenki maradhatott.

2022 márciusában a Fővárosi Törvényszék terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt első fokon tizenhét év börtönre ítélte Budaházyt. Több másik vádlottat is tíz évnél hosszabb szabadságvesztésre ítéltek (a másodrendűt például 14, a harmadrendűt 15 év fegyházra), de volt olyan is a vádlottak között, aki megúszta másfél év felfüggesztett börtönnel. Aztán tavaly decemberben Novák Katalin több vádlottnak kegyelmet adott.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.