A néprajzkutató különösen sokat szenvedett és esélye sem volt a védekezésre.
Jogerősen is életfogytiglant kaphat az a fiatal férfi, aki két évvel ezelőtt fakaróval vert agyon egy ismert sályi néprajzkutatót, B. Hajnát – írja a 24.hu. A lap szerint a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség arra tett indítványt, hogy a táblabíróság hagyja helyben a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolt T. Dávid büntetését.
Mint írják, a 21 éves férfi már régebb óta ismerte a szegényes körülmények között élő népművészt, aki szeretett volna segíteni rajta, ezért időnként pénzt adott neki azért, hogy elvégezze a háza körüli teendőket.
A vádhatóság szerint 2020. január 30-án reggel T. nyugtatót vett be és alkoholt is ivott, majd felkereste a néprajzkutatót, hogy kölcsönt kérjen. De hiába fogadkozott, hogy később ledolgozza, a nő nem adott neki pénzt. A férfi ettől dühös lett és egy fakaróval többször is fejbe ütötte a nőt, olyan nagy erővel, hogy a karó több darabra tört. Azután is tovább bántalmazta áldozatát, hogy az a földre került.
Végül lehúzta a magatehetetlen nő ujjain lévő három aranygyűrűt, elhagyta a lakást, majd eladta az ékszereket egy ismerősének. A kapott pénzből egy rekesz sört és cigarettát vett.
A nő koponyasérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen meghalt. A holttestére a híres zenetörténész, hegedűművész, néprajzkutató édesapja, B. Ernő szülőházában talált rá a gondozónője.
T. a nyomozati szakban még beismerte a bűnösségét, a tettét pedig azzal magyarázta, hogy pénzt akart szerezni. Később viszont már tagadott, és a volt sógorára kente a gyilkosságot. A genetikus szakértő azonban megerősítette, hogy az ő DNS-ét találták meg a helyszínen.
A férfi életfogytiglant kapott elsőfokon azzal, hogy 30 év múlva szabadulhat csak leghamarabb feltételesen. Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, a férfi és védője viszont felmentésért fellebbezett.
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a bűncselekmény elkövetésének kirívóan durva, embertelen módját az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, ugyanis a néprajzkutató különösen sokat szenvedett és esélye sem volt a védekezésre. Álláspontjuk szerint semmilyen törvényes indok nincs a büntetés enyhítésére, és a társadalom védelme ilyen bűntettel szemben csak példás büntetéssel biztosítható, ezért az ítélet helybenhagyását kérték.