Úgy látszik, a Schadl–Völner-ügyben a védelem még az előkészítő ülést is "elhúzná".
Egyelőre úgy tűnik, a védelem az időhúzásra játszik – derült ki a Völner–Schadl-ügyben tartott előkészítő bírósági ülésen pénteken délelőtt. Az ülésről a hvg.hu folyamatos, percről percre tudósítását a bíróság leállította – arra hivatkozva, hogy az túl "élő", túl részletes –, így a 11 óra körül elrendelt szünetben tudunk beszámolni, a reggel 9 órakor kezdődött ülés első óráinak egyes részleteiről.
Az előkészítő ülésen Schadl György, és egy másik vádlott, R. Róbert – ő volt az egyébként, aki Völner mellett egyedüliként engedte, hogy fotózzák – is jelezte, hogy nem kapott meg a védekezéshez szükséges iratokat a büntetés-végrehajtási intézetbe, ahol letartóztatásukat töltik.
Völner védője, Papp Gábor pedig azt kifogásolta, hogy még a bíróság sem kapott meg minden iratot. A bírónő erre azt reagálta, hogy bár van olyan anyag, ami tegnap érkezett meg a bíróságra, de az nem érdemi.
Tehát látszik, hogy a védelem még az előkészítő ülést is "elhúzná".
A bírónő azt mondta a védőknek, hogy minden érdemi nyomozati anyag megvan a bíróságnál, több irat nem érkezik majd. Papp szerint az a baj, hogy ha a vádlottak nem ismernek minden nyomozati iratot, akkor ezen az előkészítő ülésen nem biztos, hogy meg tudják mondani, milyen bizonyítási eszközt terjesztenének elő, mert nem ismernek minden iratot.
Az ügyész is reagált erre, szerinte a vádlottak minden iratot megkaptak, ami az ügyészségnek megvan. A bíró szerint, ha mégis lenne olyan irat, amit később kapnak meg, akkor természetesen lehetővé fogják tenni, hogy azzal kapcsolatban bizonyítást terjesszen elő a vádlott.
Az előkészítő tárgyaláson egyébként 10 óra után elkezdték felolvasni a vádiratot, de annak ismertetése hosszú órákat is igénybe vehet, mert terjedelmes, így szünetet is elrendeltek, majd folytatják a vádirat felolvasásával az előkészítő ülést. Arról, hogy mi is az az előkészítő ülés, és miért van jelentősége, illetve miért érné meg Völner Pálnak, hogy a mostani előkészítő ülésen bűnösnek vallja magát, arról itt írtunk bővebben:
Völner Pál vesszőfutása már pénteken véget érne, ha mindent beismerne
Valószínűleg még hónapokat kell várni arra, hogy Völner Pál és Schadl György büntetőügyét a bíróság ténylegesen tárgyalni kezdje, pénteken ugyanis csak előkészítő ülés lesz a bíróságon. Az előkészítő ülésen csak annak a vádlottnak a számára érhet véget a hercehurca, aki elismeri a bűncselekményt, de pontról pontra úgy, ahogy az a vádiratban benne van.
Az előkészítő ülésről és az ügy további részleteiről folyamatosan frissülő tudósításunkból tájékozódhat:
Völner és Schadl színre lép - élőben a büntetőper első felvonása
Hosszú idő után a bíróságon, vádlottként találkozik újra egymással a korrupcióval gyanúsított exállamtitkár, Völner Pál és a végrehajtói kar még mindig hivatalban lévő elnöke, Schadl György. Előkészítő ülésen kell arról nyilatkozniuk, elismerik-e a bűnösségüket. Kövesse a fejleményeket élőben a hvg.hu-n!