Itthon hvg.hu 2023. január. 14. 15:50

Meglátogatták az újbudai késelés túlélő rendőreit a kollégáik

Egyikük otthon, másikuk még a kórházban lábadozik.

„Dobos László r. törzszászlós szolgálatirányító parancsnok otthon felesége és másfél éves kisfia társaságában gyógyulgat. Kállai László r. főtörzszászlós, körzeti megbízott még a kórházban van, de reményeink szerint már ma délelőtt hazamehet, hogy családja körében lábadozzon” – közölte a látogatásokról készült videók mellett a Budapesti Rendőr-főkapitányság azokról a rendőrökről, akik szintén részt vettek az intézkedésben a férfi ellen, aki letartóztatása közben kést rántott, mindhárom rendőrt megsebezte, és egyikük bele is halt a sérüléseibe. Helyszíni riportunk az esetről itt olvasható:

"Nem tudjuk kezelni az embert, mind a ketten vérzünk" - amit eddig tudunk az újbudai rendőrgyilkosságról

Sok részlet még nem ismert a csütörtök esti rendőrgyilkosság ügyében, de az már látszik, hogy a támadóról a környezetében korábban is az a kép alakult ki, hogy indulatos, agresszív ember.

„Hosszú gyógyulási folyamat van előttük, de mi VISSZAVÁRJUK őket” – zárul a rendőrség posztja.

A hozzászólások között ugyanakkor hozzáteszik: moderálni kényszerülnek a kommenteket. „Ez a poszt arra jött létre, hogy a kollégáink hogylétéről beszámoljunk. Ide most nem fér bele a miért nem volt golyóálló mellény, meg mit, hogy kellett volna csinálni, és egyebek. Ide az fér bele, hogy jobbulást, mellettetek vagyunk, szorítunk nektek. Persze ez nem kötelező, akkor az ember fogja, és tovább görget” – írják. „Legyünk emberségesek, legyünk rájuk és tulajdonképpen az összes budapesti rendőrre tekintettel. Higgyétek el, nekünk most nagyon nehéz… A filmet azért készítettük, mert olyan sok szeretetet kaptunk tőletek! Olyan sokan kérdeztétek, mi van velük. Maradjon meg ez a fórum ennek a témakörnek. A többit meg majd kibeszéljük máskor.”

Ahogy arról szombaton beszámoltunk, az újbudai késelő letartóztatását kérte az ügyészség. A büntetett előéletű férfi hasonló bűncselekmény miatt jelenleg más büntetőeljárás hatálya alatt áll. Nem tett vallomást, de panaszt a gyanúsítás ellen igen.

 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.