Itthon hvg.hu 2023. január. 09. 16:31

Megnyerte perét Hadházy Ákos az állatorvosi kamara ellen

A független országgyűlési képviselőt a fideszes Budai Gyula perelte be. A perköltséget a kamarának kell kifizetnie, az állatorvosok tagdíjából.

A Fővárosi Törvényszék megsemmisítette az Állatorvosi Kamara etikai bizottságának Hadházy Ákost elmarasztaló határozatát – számolt be a fejleményről maga a független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán. A sok százezer forintos perköltséget szerinte a kamara fizeti ki, „az állatorvosok tagdíjából, persze”.

Hadházy a most megsemmisített határozatról azt írta:

A másodfokú etikai bizottság akár félelemből, akár jogászi tudásdeficitekből eredően, akár csak némi politikailag toxikált stréberségtől megtántorítva hozott határozata hemzsegett az eljárási, jogi és tárgyi hibáktól.”

A független képviselőt a fideszes Budai Gyula jelentette fel tavalyelőtt, mert ugyan a praxisát szünetelteti, amióta bejutott a parlamentbe, de a tulajdonában álló rendelőbe Budai szerint ez idő alatt alatt is bejárt helyettesíteni, műtéteket is végzett. 2021-ben első fokon a kamara etikai bizottsága azt mondta ki: Hadházy nem tett semmilyen etikátlan vagy szabálytalan dolgot, a fideszes politikus azonban fellebbezett, aminek helyt adtak, így tavaly márciusban elmarasztalták Hadházyt, és 600 ezer forintra bírságolták.

600 ezer forintra büntette Hadházy Ákost az állatorvosi kamara Budai Gyula feljelentése után

A bíróság most, amellett, hogy megsemmisítette a határozatot, új eljárás lefolytatására kötelezte a kamarát.

Hadházy megjegyezte, hogy az ítélet nem foglalkozott minden érvével, ami miatt valószínűleg a Kúriához fordul majd. Szerinte arra legalább jó volt az ügy, hogy megmutassa, hogy „a bíróságokon még meg van a kormánytól való függetlenség csírája. De persze tudjuk, hogy a kormány mekkora erőfeszítéseket tett ennek a megszüntetésére, és ez az ügy is megmutatja, mennyire fontos harc a függetlenség visszaállítása.”

Hirdetés