Nem Novák Katalin beszédét adták le.
Az RTL évek óta rendhagyó módon köszönti az újévet, most sem volt máshogy. A Himnuszt például a nagyrészt pedagógusokból álló Kecskeméti Énekes Kör és a Miraculum Gyermekkórus énekelte el, majd az év első perceiben Traski Viktor, az ukrajnai háborúban szolgálatot teljesítő egyetemi docens videóüzenetét adták le.
Felidézte, hogy február 24-én a nagyobbik fiát vitte az óvodába, majd nem sokkal később hívta a felesége, hogy elkezdődött a háború. Ezt nem hitte el egyből, de fél-egy órával később hívták az óvodából, hogy vigye el a gyereket, bizonytalan ideig bezárják az óvodát.
Szinte rögtön eldöntötte, hogy beáll katonának, bár a családja nem repesett az örömtől. A tüzérséghez osztották be, bár korábban nem szolgált soha. Azt mondták neki, "ha nincs két balkezed, biztosan megtanítunk."
Megmutatta, milyen lövészárkokba kell behúzódniuk, és elmondta, miután meghallják a lövedék hangját, 4 másodpercük van fedezéket keresni. Nagyon nehéz, ha elveszti egy társát, főleg, ha régebb óta szolgálnak együtt.
Traskinak két kisgyereke van, rendre megkérdezik, mikor megy már haza. A feleségének mindig azt mondja, minden rendben, a szavai alapján nem fog leszerelni. Azt reméli, mielőbb véget ér a háború és haza tud menni a családjához. 2023-ra azt kívánja, hogy legyen béke, "mert ez az alap", csak így lehet fejlődni.
Utána következett Koncz Zsuzsa, aki a Békét és reménységet című dalt énekelte el, amit még a délszláv háború idején írt Tolcsvay László és Bródy János. A dal közben az Igazgyöngy Alapítványtól kapott gyermekrajzokat mutatták, majd a végén köszönetet mondtak érte.