A Toldy Ferenc Kórház belső vizsgálatot indított az ügyben.
Kivetette magát egy beteg a ceglédi Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet egyik negyedik emeleti kórtermének ablakából még karácsony előtt, és meghalt – adta hírül a Bors. A lap szerint infúziós állvánnyal törte be az ablakot.
Az idős férfi órákon át kereste az intézmény személyzete, de csak másnap reggel találták meg. Az életét már nem lehetett megmenteni.
A lap megkeresésére a kórház főigazgatója, Pusztai Dezső azt válaszolta, hogy belső vizsgálatot folytatnak az ügyben, amelynek lezártáig nem áll módjukban bővebb tájékoztatást adni.
A rendőrség is vizsgálja az esetet, bűncselekmény gyanúja azonban nem merült fel.
A haláleset körülményeit a Ceglédi Rendőrkapitányság is vizsgálja az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint. Az ügyben közlésük szerint idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másvalakiért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.