Itthon hvg.hu 2022. december. 13. 12:05

Kipontyozta magát a mohó horgász, rendőrök jöttek érte

Nem tudta elengedni a túl jól sikerült fogást az a borsodi pecás, akinek autóját „telepontyozva" találták meg a rendőrök, miután kérdőre vonták a férfit. A malőrt a halőr vette észre.

Lopással gyanúsítják azt a 49 éves borsodsziráki férfit, aki október 31-én 13 óra körül a Sajó folyó sajóecsegi partszakaszán horgászott – írja a police.hu.

A Miskolci Rendőrkapitányság szerint a férfi a horgászat szabályait megszegve 19 pontyot fogott ki (az egy nap alatt megengedett három helyett), ez pedig összesen mintegy hatvanezer forintot ér. A halakat kocsijába rejtette. A férfit egy éppen arra szolgálatot teljesítő hivatásos halőr vette észre. Az ő bejelentését követően a kiérkező rendőrök elfogták a mohó horgászt és előállították. A peches pecás ezután beismerő vallomást tett.

A Miskolci Rendőrkapitányság az iratokat átadta az ügyészségnek.

Képünk illusztráció

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.