Itthon hvg.hu 2022. december. 08. 19:31

Palkovics László lett a győri egyetem kuratóriumának elnöke

Az intézmény rektora viszont lemondott, utódjáról már a Palkovics vezette kuratórium dolga gondoskodni.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn még csak egy Facebook-posztban utalt rá, mára azonban hivatalos: Palkovics László a győri Széchenyi István Egyetemen folytatja, ráadásul az intézmény kuratóriumának élén – vette észre a Telex.

A korábban állami fenntartású egyetem alapítványának kuratóriuma és felügyelőbizottsága december ötödiki ülésén Knáb Erzsébet eddigi elnök javaslatára Palkovics Lászlót egyhangúlag választotta meg a kuratórium tagjának és rögtön elnökének is. A volt miniszter egyben ellátja a vagyonkezelő holding feladatait is.

Knáb Erzsébet sem tűnik azért el az egyetem közeléből: az alapítvány egyetemi stratégiai ügyekért felelős kuratóriumi tagjaként folytatja munkáját, valamint vezeti mellette az újonnan létrehozott inkubációs holdingot is. Volt azonban, aki távozott: Bokor József akadémikus például lemondott kuratóriumi tagságáról, ő a jövőben a vagyonkezelő és az inkubációs holding technológiai és kutatásvezető alelnöki tisztségét látja el. Távozik a Széchenyi István Egyetem eddigi rektora, Baranyi Péter Zoltán is, utódjáról a kuratórium fog gondoskodni.

Palkovics László november elején mondott le a Technológiai és Ipari Minisztérium vezetéséről, miután Orbán Viktor miniszterelnök külön energiaügyi minisztérium felállításáról döntött, elvonva ezzel Palkovics tárcájától az energiabeszerzés kérdését is.

 

Palkovicsra örökre ráégtek a legcsúnyább húzásai

Bármit megcsinált, amit Orbán kért tőle, a súlytalanságot viszont a jelek szerint képtelen lett volna elviselni. Tavaly még visszahúzta az ajtóból Orbán Viktor, idén már lehet, hogy nem teszi. Mégsem Palkovics László távozása lesz a legemlékezetesebb momentuma a pályafutásának, ugyanis igazi feketeöves átverések fűződnek a nevéhez.

 

Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.