A CIA titkos pénzügyi akciói nem arról híresek, hogy a hatóságok könnyen nyomon tudnák követni, és a fedett műveletek sem azért fedettek, hogy egy egyszerű internetes kereséssel le lehessen azokat leplezni – leginkább ezért tűnik túlzónak a Rogán Antal irányítása alatt álló szupertitkosszolgálat jelentése, amely azt sugallja, hogy Márki-Zay Péter köreit valamelyik amerikai titkosszolgálat segítette. A választások előtt ugyanakkor okkal rettegett a kormányzati elit egy esetleges CIA-s beavatkozástól, mert Washingtontól nem idegen, hogy efféle eszközökhöz nyúl, ha neki nem tetsző politikai erőt akar ledönteni a trónról.
Nincsenek könnyű helyzetben azok, akik a Rogán Antal irányítása alatt álló szupertitkosszolgálat, a Nemzeti Információs Központ (NIK) által nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentés alapján akarják megtudni, hogy az amerikai kormányzat vagy nemzetbiztonsági közösség megpróbált-e beavatkozni a 2022-es parlamenti választási kampányban Márki-Zay Péter és úgy általában véve az ellenzéki pártok oldalán.
Noha a NIK élén az a Kovács Zoltán ül, aki korábban a kémelhárításért is felelős Alkotmányvédelmi Hivatal egyik vezetőjeként tevékenykedett és azt megelőzően elemzőként dolgozott ott, a NIK nevéhez kötődő titkosszolgálati jelentés – az adóhivataltól, esetleg bankoktól származó információktól eltekintve – bárki által, nyilvánosan hozzáférhető adatokból lett összeollózva.
Az sem mindegy, hogy a Magyarországgal katonai szövetségben lévő Egyesült Államok kormányzata, vagy egy Fidesszel és a magyar kormánypárttal nem szimpatizáló nem kormányzati szervezet, így például az amerikai demokratákhoz köthető civil vagy álcivil szervezet áll-e a Márki-Zay Péternek nyújtott amerikai pénzügyi támogatás mögött. Óriási különbség van a kettő között, egy valamirevaló titkosszolgálatnak pedig éppen az a feladata, hogy választ adjon erre a kérdésre.
Ez az, ami a NIK jelentése esetében elmaradt, helyette a prezentáció visszaböfögi a kormányközeli sajtóból ismerős összeesküvés-elméleteket – és éppen ezért tűnik a dokumentum nem többnek, mint egy politikai pamflet.
A NIK által közölt jelentésre kétféle magyarázat létezik. Az egyik, hogy a hazai titkosszolgálatoknak jóval több információ áll rendelkezésükre annál, mint amit közzétettek, de a politikai vezetés nyomására publikálni kellett egy, a nemzetbiztonsági szolgálatok érdekét sem veszélyeztető jelentést. A másik lehetőség, hogy nincsenek annál mélyebb információik a történtekről, mint amelyeket nyilvánosságra hoztak, de mivel a politikai vezetés „titkosszolgálati jelentést” akart látni, ezért valamivel elő kellett rukkolnia a NIK-nek is.
Utóbbi verzió azért is életszerű, mert már akkor, amikor kiderült, hogy a kormánypropagandáért felelős Rogán irányítása alá kerül a NIK, sejteni lehetett, hogy a kormány kommunikációs célokra is fel fogja használni a szolgálatokat.
Az Action for Democracy nevű szervezet 1,8 milliárd forinttal támogatta a Márki-Zay Péter nevéhez fűződő Mindenki Magyarországa Mozgalmat, és a nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentés szerint összesen 3 milliárd forintot küldött Magyarországra. A szervezet vezetője, Korányi Dávid a vádakra reagálva közleményben tudatta, hogy a szervezetet nem támogatta semmilyen formában sem az amerikai Kongresszus által a demokrácia terjesztésére létrehozott National Endowment for Democracy, sem a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Intézet, továbbá nincs kapcsolatuk „sem a szabadkőművesekkel, sem a CIA-val”. Korányi egyúttal jelezte, független auditot kérnek, hogy a támogatások eredetét megnyugtatóan tisztázzák.
Bármi is az igazság, az biztos, hogy a más ország belpolitikájába történő külföldi beavatkozásra irányuló műveleteket eleve úgy tervezik meg, hogy a beavatkozó állam hihetően tagadhassa le azt, és más szereplőkre háríthassa a felelősséget. A titkos pénzügyi támogatás azért titkos, hogy ne lehessen könnyen felfedni, mert ha leleplezhető, akkor a titkosszolgálati művelet biztonsága kerül veszélybe.
Éppen ezért már önmagában azt is nehéz megmondani, hány ilyen amerikai beavatkozás volt a történelem során. Ugyanakkor éppen az amerikai demokrácia és az abból következő átláthatóság az, ami segíti az ezt kutatni vágyókat. Az amerikai kormány titkosításfeloldási szabályainak, a kongresszusi vizsgálatoknak és az újságírói tudósításoknak köszönhetően lehet tudni például azt, hogy 1947 és 1989 között az Egyesült Államok hetvenkét alkalommal bizonyosan megpróbálta megváltoztatni más országok kormányát. Ezek közül hatvanhat titkos, míg hat nyílt művelet volt.
Tehát elméletileg akár meg is történhetett az, amit a NIK állít, hiszen az Egyesült Államok – akárcsak egyébként Oroszország vagy más állam – a hidegháború ideje alatt csinált hasonló műveleteket. Ráadásul az is ezt a feltételezést erőlteti, hogy részben az orosz-ukrán háború miatt újra hidegháborús időket élünk, az Ukrajnával szomszédos államok szerepe felértékelődött vagy fontossá vált. Igaz, éppen ezért az Ukrajnával szomszédos és az Egyesült Államokkal szövetséges országok esetében a politikai stabilitás is értékesebb lett – kérdés persze, hogy Magyarország esetében mi a fontosabb Washingtonnak: a politikai stabilitás megőrzése vagy az, hogy Budapest ne játszhasson az orosz-amerikai relációban kétkulacsos politikát? Merthogy bármilyen beavatkozási kísérlet azzal a veszéllyel jár, hogy a politikai stabilitást felborul, minden kiszámíthatatlanná válik.
A legtöbb kormánybuktatásra irányuló titkos amerikai erőfeszítés ráadásul kudarcot vall, legalábbis a tapasztalatok ezt mutatják. A hidegháború alatt például az Egyesült Államok 26 titkos művelete sikeresen juttatott hatalomra egy általuk támogatott kormányt; míg a fennmaradó 40 esetben totális kudarc lett az eredmény. Az erőszakosabb, a fennálló rezsimet megdönteni hivatott militáns csoportok támogatása is inkább tűnt kudarcnak, mint sikernek a hidegháború alatt, mivel 36 kísérletből mindössze öt esetben sikerült így megdönteni a célpontot. A puccsokban már valamennyivel eredményesebbek bizonyultak, tizennégy esetből kilencszer az általuk preferált figurát sikerült hatalomra juttatniuk.
A legsikeresebb taktika azonban kétségkívül a külföldi választásokba beavatkozás, aminek több formája is lehet. Titkos finanszírozás, tanácsadás, vagy akár a támogatott jelölt propagandájának a terjesztése vagy az abban nyújtott segítség. Az Egyesült Államok külföldi választási beavatkozásának egyik legismertebb példája, ami a CIA első titkos akciójaként vált ismertté, 1948-ban történt. A CIA ekkor titokban támogatta a kommunista jelöltek olaszországi választásokon való legyőzését célzó nyilvános erőfeszítéseket. Úgy, hogy eközben dollármilliókat költött propagandatevékenységekre és a favorizált olasz politikusok támogatására. Több mint tucatnyi ilyen eset történt a hidegháború ideje alatt, és döntő többségben ezek sikerrel is jártak.
Azt azonban utólag már nehéz megmondani, hogy az amerikaiak által ily módon támogatott politikai erők vajon a támogatás nélkül is nyertek volna, vagy éppen a támogatás jelentette a siker zálogát. Ilyen esetben nem feltétlen kell óriási segítségre gondolni. Ray S. Cline, a CIA hírszerzési igazgatóságának vezetője szerint ugyanis a sikeres titkos rendszerváltás kulcsa „a megfelelő időben, a megfelelő módon, a megfelelő módon nyújtott marginális segítség”. Az megint más kérdés, hogy az így hatalomra segített emberek később mennyire lesznek a külföldi állam bábjai. Jellemző például, hogy az egykor külföldről támogatott jelölt, miután hatalomra kerül, szembe is fordul addigi támogatójával.
Az Egyesült Államok egyébként egyáltalán nem csak demokráciaféltésből vagy a kommunisták elleni harc miatt avatkozott be egy ország belügyeibe. Jó példa erre, hogy amikor 1954-ben Washington eltávolította a guatemalai baloldali elnököt, Jacobo Arbenzt, akkor Washingtont a nyers piaci érdekei vezérelték. Arbenzt azért kellett kiebrudalni a hatalomból, mert az amerikai United Fruit Co. hatalmas befolyását olyan agrártörvényekkel akarta megkérdőjelezni, amelyek igazságosabbak lettek volna a guatemalai gazdák számára. A CIA ezután egy sor jobboldali diktatúrát hozott helyzetbe, olyanokat, amelyek megkeserítették az ott élők mindennapjait.
A hidegháború befejezése után az Egyesült Államok nagyrészt nyilvánosságra hozta az olyan szervezetekkel végrehajtott titkos akcióit, mint a National Endowment for Democracy, amelyet a Márki-Zay-féle állítólagos külföldi támogatásával is összefüggésbe hozott a NIK. A civil társadalmat és a demokratikus intézményeket segítő NIK világszerte ösztöndíjak és egyéb segítségnyújtás révén segíti elő a „demokráciaexportot”. De vajon miért egy olyan szervezetet használna a CIA a magyarországi választások titkos befolyásolására, amit már a hidegháború után ő maga leplezett le?
A hidegháború lezárulta után egyébként Washingtonban már nem élveztek egyöntetű támogatást az efféle akciók. Olyannyira nem, hogy a kongresszus hírszerzési bizottságai ellenkezni kezdtek, a végrehajtó hatalom pedig megosztott lett a kérdésben. Mindennek ellenére maga a gyakorlat továbbra is fennmaradt. Erre a legjobb példa, hogy az ezredfordulón Bill Clinton amerikai elnök azt kérte a CIA-tól, hogy nyújtson titkos támogatást Slobodan Milošević akkori jugoszláv elnök ellenfeleinek újraválasztási törekvéseihez. George W. Bush hasonló lépést tervezett, csak ő a 2005-ös iraki parlamenti választások befolyásolásához használta volna fel a titkosszolgálatot, ám ez a terve ellenállásba ütközött és meghiúsult.
A CIA titkos akciói azonban, legyen szó például pártfinanszírozásról, éppen attól titkosak, mert nem lehet egykönnyen felderíteni őket. Pláne nem összeollózott újságcikkekből vagy banki, adóhatósági adatokból. Ahogy például az orosz, úgy az amerikai titkosszolgálatok is jól elrejtett fedőszervezeteken keresztül, vagy készpénzben, kriptovalutában, de semmiképpen sem a célország hatóságai által lekövethető csatornákon keresztül juttatja el a forrásait a címzettnek. Vagy ha úgy teszi, akkor az nem titkos, hanem nyílt támogatás.
„Voltak pénzzel teli zsákjaink, amelyeket kiválasztott politikusoknak adtunk át, hogy fedezzük politikai kiadásaikat, kampányköltségeiket, plakátokra, röpiratokra” – ezt mesélte évekkel később F. Mark Wyatt, a CIA egykori tisztje, aki Olaszországban látott el hasonló feladatot 1948-ban. Akkor az Egyesült Államok támogatta Olaszország centrista kereszténydemokratáit, és segített biztosítani választási győzelmüket egy baloldali koalícióval szemben. Talán éppen az az eset bizonyítja, hogy milyen módszereket alkalmaz a CIA, ha tényleg azt akarja, hogy egy általa preferált politikai erő kerüljön hatalomra: dokumentumokat hamisítottak, kitalált szexbotrányokkal sároztak be baloldali politikusokat, hisztériát terjesztettek egy esetleges orosz hatalomátvételről.
Talán azért is jó ez az olasz példa, mert hasonló beavatkozástól tartott több fideszes politikus is a 2022-es választások előtt, mi több, be is lengették, hogy várhatók hasonló akciók. Egy kormánypárthoz közel álló volt titkosszolga, Horváth József tavaly novemberben a Magyar Nemzet olvasóit riogatta azzal, hogy – idézzük – „brutális erejű külföldi beavatkozásra” kell felkészülnie a Fidesznek. Ma már tudjuk, hogy ilyen nem történt. És ha elhisszük a NIK semmivel sem bizonyított sugalmazását, akkor
a „brutális erejű külföldi beavatkozás” kimerült egy eleve hátrányból induló ellenzéki szerveződés pénzügyi támogatásában, ami olyannyira „titkos” volt, hogy az állam erőfeszítés nélkül, pusztán banki és NAV-os adatok alapján le tud leplezni.
Borúlátó cikkében mindenesetre Horváth példaként említette Bulgáriát, ahol – Magyarországgal ellentétben – valóban történtek olyan események, amelyek egyértelműen egyfajta nyílt amerikai beavatkozásra utaltak. 2021 nyarán – a parlamenti választásokhoz vészesen közeledve – az amerikai kormány honlapján megjelent, hogy több ismert bolgár közéleti személyiséget és kormányzati tisztviselőt is szankciókkal sújtanak korrupció miatt. Akkor összesen 64 bolgár cég, szervezet került feketelistára, az érintetteket és családtagjaikat kitiltották Amerikából, vállalkozásaik nem üzletelhetnek amerikai érdekeltségű cégekkel és bankokkal, ha pedig volt amerikai vagyonuk, azt befagyasztották. Ez a lépés hasonló volt, mint a 2014-es magyarországi kitiltási botrány, de nagyon más hatással bírt. Bár nem tudni, hogy az amerikai lépés mennyiben járult hozzá, de megbukott a Bojko Boriszov vezette jobboldali kormány.
A 2022-es magyarországi választás előtt ugyanakkor még csak hasonló sem történt, a legutóbbi, nagy port kavart botrány, a Borkai-ügy egy fideszes és alvilági kavarás melléktermékeként buggyant elő és okozott némi zavart. Pedig, ha az Egyesült Államok be akart volna avatkozni a legutóbbi választásba egy jó kis kiadós botránnyal, valószínűleg megtehette volna: nem túl nehéz korrupt vagy kettős életet élő politikusokba botlani vagy bárkit besározni Magyarországon.
