Itthon hvg.hu 2022. november. 17. 18:44

Hazugsággal és tiszteletlenséggel vádolta meg Kövér László a cseh parlament elnökeit a pozsonyi V4-találkozó lemondása után

A magyar házelnök szerint eddig sikerült áthidalni az ideológiai különbségeket.

„Kövér László házelnök sajnálattal veszi tudomásul a V4-es pozsonyi házelnöki találkozó elhalasztását” – írta lapunknak az Országgyűlés sajtóirodája, miután rákérdeztünk: mit szólnak ahhoz, hogy a csehek és a lengyelek is kifaroltak belőle, a magyar kormány oroszpolitikája miatt.

Elmarad a pozsonyi V4-találkozó, mert a csehek és a lengyelek kiakadtak Orbánék oroszpolitikája miatt

A cseh képviselőház elnöke szerint Magyarország az EU-ban Oroszország trójai falova.

„Az elmúlt harminc évben a négy ország regionális együttműködése révén, az ideológiai különbségeket áthidalva sikerült együtt képviselni közös érdekeinket.

A cseh parlament elnökeinek hazánkra vonatkozó megjegyzései igaztalanok és tiszteletlenek, nem felelnek meg a tényeknek, és kétségbe vonják a magyar kormány azon jogát, hogy politikáját a magyar nemzeti érdekek mentén alakítsa

– írta Kövér stábja. Markéta Pekarová Adamová, a cseh képviselőház elnöke annyit mondott: Magyarország a háború kérdését használja fel az Európai Unió ellen. „Ők Oroszország trójai falova, és fontosnak tartom, egyértelmű jelzést küldjünk nekik, hogy ez elfogadhatatlan."

A V4 mint szövetség a háború kitörése óta recseg-ropog, ennek oka pedig az, hogy a magyar kormány sem a háború kirobbanásakor, sem azóta nem hagyott fel oroszbarát politikájával. A témáról itt írtunk bővebben:

A háború közben Orbán kelet-közép-európai geopolitikai álma is szertefoszlani látszik

Vajon meddig lesznek partnerek a lengyelek egy olyan pávatáncban, amelyet az Európai Unióval jár már több mint egy évtizede Orbán Viktor? Az ukrajnai háború miatt nem könnyű tovább szőni a stratégiai terveket Varsóval, és közben tovább üzletelni az oroszokkal.


Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.