Egykori anyósán akart bosszút állni egy férfi, akit korábban volt élettársa zaklatásáért került börtönbe. A támadás után azt állította, nem tudta, hogy a nő és a gyereke is a házban aludt.
Pusztán a szerencsén múlt, hogy senki nem sérült meg, amikor tavaly márciusban két ittas férfi Molotov-koktélokkal dobált meg egy csörögi házat – közölte szerdán a Pest Megyei Főügyészség, amely vádat emelt a támadók ellen.
A vádirat szerint a Molotov-koktéllal támadó férfiak rokonok voltak, és ugyanannak a háznak különböző lakrészeiben laktak Csömörön. Az egyikük korábban börtönbe került volt élettársa zaklatásáért, és ezért a nő anyját okolta, aki ellene vallott az ügyben. A két férfi erről beszélgetett tavaly márciusban, amikor elhatározták, hogy „ráijesztenek” a két nőre (a volt élettársra és annak anyjára), ezért sörösüvegekből készítettek négy Molotov-koktélt, majd elgyalogoltak a sértettek házához.
A ház egyik utcafronti szobájában ekkor ott aludt a korábban börtönbe került férfi kiskorú gyereke és édesanyja, a másikban pedig az anyós tévézett.
A négy Molotov-koktélból egy a ház mellé esett, kettő a házfalon robbant szét, egy pedig betörte annak a szobának az ablakát, amelyben a nő aludt a gyermekkel. Az ablakon áthatolva a palack összetört és az égő benzin tűzre lobbantotta a szoba szőnyegét és PVC padlóját. A tűz gyorsan átterjedt a szoba berendezésére is.
A nőt a támadásra kelt fel, majd felébresztette a gyermekét, szólt édesanyjának is, de a család már csak a konyhaablakon tudott elmenekülni a házból. Ezután a nő a szomszédban lakó unokatestvérétől kért segítséget, aki azonnal hozzákezdett az oltáshoz. Ennek és a gyorsan kiérkező tűzoltóknak volt köszönhető, hogy a tűz nem tudott továbbterjedni. Csak a szerencsén múlt, hogy a házban tartózkodók nem sérültek meg. Ugyanakkor a nőnek több mint hetvenezer, míg anyjának közel ötszázezer forintos kára keletkezett.
A férfiakat néhány nappal a támadás után fogták el a rendőrök, az egyikük azóta más ügy miatt már jogerős szabadságvesztését tölti, a másikuk pedig előzetes letartóztatásban van.
A Pest Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, tizennegyedik életévét be nem töltött illetve védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, és két rendbeli rongálás vétsége miatt emelt vádat az elkövetők ellen. Az ügy elsőrendű vádlottja azt állította a vallomásában, hogy azt hitte, csak a volt élettársa anyja tartózkodik otthon, és ő a falra célzott, mert csak rá akart ijeszteni a nőre. Az ügy másodrendű vádlottja pedig azt mondta, hogy ott volt a helyszínen, de nem csinált semmit – közölte a 24.hu szerint Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.