Itthon hvg.hu 2022. október. 07. 17:41

A Pesti Srácok egyszerre hat helyreigazítást pakolt fel a címlapjára

Négy közülük a választási kampány idején megjelent cikkeket igazítja helyre.

Hat helyreigazítás jelent meg a kormányközeli Pesti Srácok címlapjának alsóbb traktusában, a többségük idei, de akad köztük két korábbi is – szúrta ki a Telex.

Négy közleményben a választási kampány idején megjelent cikkek állításait igazítják helyre. Az első arról szól: valótlanul híresztelték, hogy Demeter Márta azt követelte, hogy Magyarország szállítson fegyvert Ukrajnába.

Valótlanul állították azt is, hogy Steinmetz Ádám és Jakab Péter lakossági forumán a jobbik stábjával együtt összesen tizennégyen vettek részt. „A valóság ezzel szemben az, hogy a rendezvény résztvevőinek száma jobbik stábjának jelenlévő tagjain kívül is több, mint kétszerese volt az általunk írtaknak.”

Az az állításuk is valótlannak bizonyult, hogy Csizmazia Ferenc István helyi pártelnök tulajdonába került volna a XVI. kerületi MSZP-székház.

Az egyik valótlanságot tartalmazó írásuk lapunkat is érinti: „A 2022. március 29. napján Másfélmilliárdot húzott volna le az MSZP a BKK- n keresztül című cikkben valótlan az a tényállítás, hogy Major Attila Gábor, a SENSO-MEDIA Zrt. vezérigazgatója bármilyen cikket iratot volna Patek Gáborral közösen a www.hvg.hu hírportálon.”

Egy 2019-es, a Szeviép-üggyel kapcsolatos cikkben a lap az egyik felperes jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát sértette meg a bíróság megállapítása szerint. És kikerült egy közlemény Szabó Zoltán ügyéről is, akit 2017-ben vertek meg egy gyorsétteremben, ahová egy italkóstoló után tért be. A szövegben a Pesti Srácok elismerte, hogy megsértette Szabó jó hírnévhez való jogát, amikor azt írta, hogy részegen tántorgott be az étterembe, és ott sorban állás alatt kötekedett a többi vásárlóval, azt a hamis látszatot keltve, hogy ezért kellett kitenni onnan, és hogy onnan később álnéven rendelt.”

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.