Korlátozni kell a projektorok használatát is, ezzel pedig az a gond, hogy azt szinte minden órán használják.
Levélben értesítette a zuglói Wesselényi Miklós Műszaki Technikum egyik osztályfőnöke arról a tanulókat és szülőket, hogy mivel legalább 25 százalékkal csökkenteni kell az energiafogyasztást, több megszorítást is be kell vezetniük:
- nem lehet például „feleslegesen” használni a lámpákat,
- „szigorúan tilos” az iskolákban tölteni a mobilokat,
- és saját laptopot sem használhatnak a diákok.
A levelet a 444.hu szellőztette meg, a portálhoz azonban egy másik, korábbi levél is eljutott. Abban azt írták, hogy a tanáriban korlátozták a hűtőszekrények használatát, valamint ezen felül korlátozták a nyomtatók és egyéb elektronikai eszközök használatát is.
Egyéb elektronikai eszközök alatt viszont – egy műszaki technikumtól szokatlanul – „projektorok és számítógépek” értendők. A levélben egy olyan mondat is szerepel, hogy „informatikaórán minimális gyakorlati foglalkozást kell tartani a gépek fogyasztása miatt”.
A tanároknak küldött levélben az állt, hogy ha nem jön össze az energiafogyasztás 25 százalékos csökkentése, akkor „további szankciók” következnek. A portálnak egy olvasó azt írta, az iskola intézkedésével csupán az a gond, hogy szinte minden órán használják a projektort.
Spórol a technikum a fűtésen is: arra kérik a tanulókat, hogy öltözzenek fel rétegesen, mert az intézményben télen is maximum 18 fok lesz, tanítás után pedig el kell hagyni az épületet.
Nem a Wesselényi az egyetlen olyan oktatási intézmény, ami spórol a fűtésen: a Közszolgálati Egyetemen is korlátozásokat vezettek be:
Így spórol a Közszolgálati Egyetem: 18 fok, tankolási limit, bezáró uszoda, kollégiumok és lövészklub
Rektori utasításra a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kollégiumai december 17-től február 11-ig többségében zárva lesznek, ahogy december 19-től január 9-ig az egyetemi épületek zöme is - a vívóterem, az uszoda és a lövészklub is. Addig sem lesz 18 foknál melegebb, ki kell húzni a kézszárítókat és nem lehet saját eszközt bent tölteni.
(Nyitóképünk illusztráció)