Itthon hvg.hu 2022. szeptember. 19. 14:12

Bíróság elé állnak a mohácsi hajléktalanokat megverő rendőrök

Tavaly februárban két rendőr a járőrszolgálata során összevert két kiszolgáltatott élethelyzetű hajléktalan embert. Pár napon belül a bíróságon kell felelniük tettükért. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést indítványozott.

Tavaly februárban rendőrök a Duna partjára vittek és bántalmaztak egy hajléktalan férfit Mohácson. Hivatalból eljárás indult ellenük, amikor kiderült, hogy a két rendőr a járőrszolgálata során nem egy, hanem két hajléktalan emberrel is erőszakoskodott. A bántalmazásokat videóra vették, és egy rendőrkollégájuknak továbbküldték a felvételt.

Mint megírtuk, néhány héttel a történtek után a TEK emberei mentek el a járőrökért, akik azután verték meg az áldozatokat, hogy szóvá tették, hogy a két hajléktalan a kijárási tilalom alatt tartózkodik közterületen.

A bántalmazó rendőrök szolgálati jogviszonya időközben megszűnt, az ügyészség – közleménye szerint – letöltendő börtönbüntetést indítványozott.

A Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa szeptember 21-én fogja tárgyalni a két volt rendőr ügyét, a tárgyaláson a sértetteket az Utcajogász Egyesület képviseli.

Az Utcajogász szerint a hajléktalan emberekkel szembeni rendőri túlkapások hátterében rendszerszintű probléma áll, mert 2021 decemberében is történt bántalmazás, amelyet zalaegerszegi rendőrök követtek el egy másik hajléktalan férfi ellen. Az Utcajogász véleménye szerint a probléma nem új keletű, ám csak most, a kamerával felszerelt mobiltelefonok elterjedésével kezd láthatóvá válni.

A hajléktalan emberekkel szemben elkövetett rendőri túlkapások nemcsak a sértettek bántalmazását, hanem emberi mivoltukban való megalázásukat is célozzák – írja a jogvédő szervezet, és szerintük mindennek hátterében pedig feltehetően az áll, hogy a rendőrség nem rendelkezik olyan állománnyal, akik a nehéz helyzetben lévő, sérülékeny társadalmi csoportokkal kerülnek kapcsolatba.

"A lakhatási válság fokozódásával, az állami szociális ellátórendszer leépülésével és túlterheltségével ezen csoportok egy része az utcára szorul, és közterületen a rendészeti szervekkel kerül kapcsolatba. A rendszerszintű probléma rendszerszintű választ követel: az ilyen esetek hosszú távú megoldását csakis a rendőri állomány képzése, valamint a lakhatási válság enyhítése és a szociális ellátórendszer helyzetének javítása jelentheti" – fogalmaz az Utcajogász a közleményében.

Hozzáteszik, hogy a jogvédő szervezet 2021-ben a büntetőeljárás mellett panaszt tett a mohácsi ügyfelét sorozatosan érő rendőri zaklatások miatt. Az eljárást az Országos Rendőrfőkapitány megszüntette. A döntés ellen az Utcajogász közigazgatási pert indított, amely még folyamatban van. Az ügy tárgyalása Pécsen lesz, októberben 28-án.

Hirdetés