Itthon MTI 2022. szeptember. 12. 12:56

Húsz évre ítélték a várandós feleségét halálra késelő szegedi férfit

A férfi a gyilkosság elkövetése után lemosta a kezéről a vért, majd az anyjához ment, aki értesítette a rendőrséget.

Húsz év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék első fokon hétfőn azt a szerb–magyar kettős állampolgárságú férfit, aki 2020 őszén brutálisan meggyilkolta várandós feleségét. A 41 éves férfit különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. A törvényszék döntött arról, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.

A válást tervező vádlott 2020. november 6-án reggel, szegedi otthonuk hálószobájában késsel rátámadt az alvó, hét hónapos várandós feleségére. A támadásra felébredő, védekezni próbáló nőt több mint harmincszor szúrta meg két késsel, olyan erővel, hogy az egyik pengéje eltört. A szúrások közül több a magzatot is elérte. A nő a helyszínen életét vesztette, és a gyerek sem élte túl a támadást. A gyilkosság alatt a hálószobában volt a pár közös, három és fél éves kislánya is.

A férfi lemosta kezéről a vért, felkapta a kislányt, gépkocsiba ültette, és az édesanyjához ment, aki értesítette a rendőrséget.

A vádlott paranoid személyiségzavarban szenved, ami a bűncselekmény idején közepes fokban korlátozta beszámítási képességét. A bíróság által meghallgatott szakértők véleménye szerint a férfi gátlásainak feloldásában közrejátszhatott, hogy az előző éjjel közepes mennyiségű alkoholt fogyasztott.

A vádlott az utolsó szó jogán bocsánatot kért, azt mondta, a mai napig nem tudja feldolgozni a történteket, nem talál magyarázatot rá. Úgy fogalmazott, tudja, hogy bűnhődnie kell.

Kóbor Jenő bíró az indoklásban kifejtette, hogy a vádlott korlátozott beszámítási képességére tekintettel nem szabott ki a férfira – az ügyészség által indítványozott – életfogytig tartó szabadságvesztést.

Az ügyészség súlyosítás, a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezett.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.