Itthon hvg.hu 2022. szeptember. 11. 10:31

Túszejtést hallucinált, magára hívta a rendőröket egy váci férfi

Azzal hívta a rendőröket egy férfi, hogy meglőtték, a támadói pedig még mindig a lakásban vannak. A TEK is kivonult, de csak a telefonálóval volt dolga.

Hétfőn este segélyhívás érkezett a váci rendőrökhöz, a telefonáló azt állította, hogy meglőtték, sok vért vesztett, a támadói pedig még mindig az otthonában vannak. A helyszínre indított egységek terepszemlét végeztek, majd próbálták felvenni a kapcsolatot a bejelentővel. Eközben a területet lövedékálló mellényes rendőrök lezárták és biztosították, a társasházban ideiglenesen lezárták az áramot és a gázt, beszerezték az épület alaprajzát, megerősítő erőket, mentőegységet, valamint a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységeinek közreműködését kérték.

Kiderült, hogy a lehetséges bűncselekmény helyszíneként megjelölt lakás szomszédjában nem hallottak lövést, ám a rendőröknek a bejelentő, akivel az erkélyen keresztül tudtak szót váltani, még mindig azt állította, hogy két lövést kapott, a támadói pedig azóta sem mentek el.

A hatóság közleménye szerint bár a helyzet nem tűnt sem valóságosnak, sem életszerűnek, az intézkedés folytatódott, nem volt ugyanis kellő mennyiségű és megalapozott információ, amely megcáfolta volna a bejelentés tartalmát.

A TEK speciálisan kiképzett munkatársai néhány perc alatt behatoltak a lakásba, ahol egyetlen férfit találtak. Támadóknak nem volt nyomuk, ahogyan lőtt sérüléseknek sem. Annál inkább látszottak a 31 éves bejelentőn a szerhasználat jelei, akit a TEK-esek földre vittek és „végül megtörték aktív ellenállását, fogásból szabadulni próbáló kísérleteit”.

A férfi az intézkedés közben az alkarján és az állán megsérült, a mentő azonban elsősorban nem ezek miatt vitte kórházba, hanem mert a lakásában kábítószergyanús anyagot találtak. A viselkedésében tapasztalt jelek nagy valószínűséggel droghasználatból eredtek, ahogyan a túszejtés, a fegyveres támadók, a lőtt sérülések képzetei is.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hatóság félrevezetése bűntettének gyanúja miatt kezdeményezett büntetőeljárást a 31 éves férfi ellen, e mellett a rendőri művelet több százezer forintos költségeinek megfizetésével is számolnia kell.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. április. 14. 10:30

Nem is a kérdés a fontos, hanem hogy bukjon ez a rendszer – videóriport a Tisza eredményvárójáról

1,1 millióan adtak választ Magyar Péter népszavazási kezdeményezésére, a kérdések közül csak egy bizonyult igazán megosztónak. De számít-e a szakpolitika és a morál, vagy csak a kormányváltás a fontos? Lesz-e többkulcsos adó, ha kormányra kerül a Tisza? És melyik kérdés eredménye lepte meg leginkább Magyar Pétert? Erre voltunk kíváncsiak a vasárnapi rendezvényen.