Itthon hvg.hu 2022. szeptember. 08. 07:48

Botka a lefújt szegedi határvadász-eskütételről: Szegednek az értelmetlen és túlzott hatalmi arrogancia nem tetszett

A szegedi polgármester szerint a kiterjedt lezárások teljesen lebénították volna a várost.

„Nem értem, miért akarták egy egyórás, péntek délelőtt 10 és 11 óra között megtartott ünnepség miatt előző naptól lezárni egy tejes napra a szegedi rakpartot, a Belvárosi hidat és a fél belvárost” – írta Szeged polgármestere a közösségi oldalán azután, hogy kiderült: végül nem náluk, hanem Budapesten tartják meg a miniszterelnök részvételével az első határvadászok eskütételét.

Botka László szerint a lezárások egy hétköznapi napon teljesen lebénították volna Szegedet, „tízezrek nem jutottak volna el a munkahelyükre, az iskolába, az egyetemre és a klinikákra

Szegednek ez az értelmetlen és túlzott hatalmi arrogancia nem tetszett”.

A rendőrség szerda délelőtt mondta le a közterületi rendezvényekre engedélyt kibocsátó szegedi cégnél a korábbi igénybejelentését, amely szerint ötszáz határvadász részvételével tartottak volna ünnepséget a Móra Ferenc Múzeum előtti téren. Az eseményen annak meghívója szerint részt vett és beszédet mondott volna Orbán Viktor miniszterelnök is, bár sajtófőnöke, Havasi Bertalan ezt hírlapi kacsának minősítette.

Az MTI agendájából később kiderült, hogy az eseményt az eredeti időpontban, péntek délelőtt tíz órától mégis megrendezik, ám nem Szegeden, hanem Budapesten, a Készenléti Rendőrség központjában, ahol Orbán Viktor is beszédet fog mondani.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.