Itthon hvg.hu 2022. augusztus. 30. 11:00

Kirámolták a budakalászi templomot, egy napon belül előkerültek a kegytárgyak

A gyanúsított a rendőröknek azt mondta, hogy a kegytárgyakat eladta, a pénzből pedig kiflit és kenőmájast vett.

Szombat este jelzett be egy vagyonvédelmi cégnél a budakalászi templom risztója, a helyszínen kiderült, hogy nem téves riasztás volt, valaki betörte az egyik ablakot, és a sekrestyéből 3 rézkelyhet, egy aranyozott csengőt és két réz gyertyatartót elvitt – írja a police.hu. A kárt 1 millió forintra becsülték.

A rendőröknek gyanús lett a nyomozás során a betörés idején a közelben látott autó. Amikor a tulajdonossal beszéltek a nyomozók, meglátták az egyik rokonát, akinek a kezén és lábán friss vágási sérülések voltak, végül mindkettőjüket előállították, majd kihallgatták.

A 28 éves H. József beismerő vallomást tett: a templom mellett gyalogolva eszébe jutott, hátha talál misepénzt, ezért egy kővel betörte a sekrestye ablakát, bemászott, összeszedte, amit tudott, egy kukában talált szatyorba gyömöszölte, majd másnap reggel eladta ismerősének. A pénzből kiflit és kenőmájast vett.

A rendőrök ez alapján indultak egy másik címre, ahol hiánytalanul megtalálták a lopott kegytárgyakat, újdonsült gazdájukat előállították. Vallomása szerint a barátja vitte neki a zsákmányt, fogalma sem volt róla, hogy szerezte. A kegytárgyak 1500 forintért cseréltek gazdát.

H. Józseffel szemben a rendőrség lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. Kezdeményezték letartóztatását, valamint vizsgálják, hogy további vagyon elleni bűncselekményekkel összefüggésbe hozható-e.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.