Itthon hvg.hu 2022. augusztus. 27. 17:56

Honvédségi géppel repült Novák a Vatikánba

Nem ritkaság.

A köztársasági elnök Facebook-oldalára feltöltött képek alapján Novák Katalin és kísérete a honvédség gépével repült a Vatikánba, ahol magánaudiencián fogadta a pápa.

A honvédségi gépeket többször használták már politikusok, Áder János is utazott vele klímacsúcsra, sőt, tavaly augusztus végén bejárta a sajtót a hír és egy fotó, hogy római útja előtt Horvátországban látták Orbán Viktor miniszterelnököt és apját. A római út a katolikus törvényhozók éves találkozója volt. A honvédség repülője, a HM Dassault Falcon 7X szintén Rómába tartott, de előtte megállt egy horvát szigeten.

Az akkori honvédelmi miniszter, Benkő Tibor októberben a bizottsági meghallgatásán azt mondta, „ahogy korábban, úgy most is előfordul, hogy a kormányzati delegációt üzletemberek, civilek kísérik, de magáncélú utazásra nem vittek civileket a honvédségi repülők. Arányaiban 79 százalékban honvédségi, 21 százalékban egyéb feladat miatt használták a gépeket.”

Az RTL Klub megkereste a Köztársasági Elnöki Hivatalt és a Honvédelmi Minisztériumot is, hogy miért a csapatszállításra beszerzett géppel utazott Novák, de még nem kaptak választ.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.