Itthon hvg.hu 2022. augusztus. 11. 20:15

A tízezer érdeklődőből mindössze 644-en jelentkeztek határvadásznak

A toborzás első ütemére tervezett határvadász-keret kevesebb mint 30 százaléka jött össze az első három hétben.

A tízezer érdeklődőből ennek töredéke jelentkezett csak ténylegesen határvadásznak – derül ki a Telex cikkéből. „Két hete tart már a határvadászok toborzása, ez alatt több mint hatezren jelezték személyesen, levélben, a közösségi oldalakon vagy telefonon, hogy csatlakoznának a rendőrség kötelékéhez” – nyilatkozta meglehetősen hurráoptimista módon az ORFK augusztus elsején, ám a Telex még ezt megelőzően küldött kérdéseket az Országos Rendőrfőkapitányságnak arról, mennyien jelentkeztek az állományba és a jelentkezők közül hány jelöltet tartanak behívásra alkalmasnak.

Az ORFK nem kapkodta el a választ, két hét múlva reagált csak a portál megkeresésére, ebből kiderült aztán, hogy a toborzás bejelentését követő három hétben 10 352 fő érdeklődött (telefonon, emailen, személyesen és egyéb formában) a rendőrségen a határvadász-képzésről, azonban augusztus 8-ig az alkalmassági vizsgálatig csak 644 jelentkező jutott el. Ez azt jelenti, hogy a toborzás első ütemére tervezett 2200-as keretszámnak kevesebb mint a 30 százaléka jelentkezett eddig. Ezt a 2200-as keretet ráadásul 4000-ig tervezig bővíteni a második etapban.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. május. 04. 19:30

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

Bizonyos körökben a #metoo mozgalom javított a női alkotók helyzetén, közben azonban olyan politikai elit ül a fejünkön, ahol feleségek esnek át vak komondorokon, és a kiindulópont még mindig az, hogy férfinak lenni felsőbbrendű helyzet – mondja Radnay Csilla színésznő. Miért mindennapi társa a halál gondolata, és mikor érzett akkora kiégést, hogy csaknem elhagyta a pályát? Mit kezd szakmája megosztottságával? Erről is beszélgettünk a színésznővel a nemrég bemutatott, Védőháló című darab kapcsán, amely egy öngyilkosság történetét dolgozza fel.