Itthon hvg.hu 2022. július. 24. 20:43

Uszító szöveget írtak egy budai villamosmegállóra, feljelentést tett a polgármester

Őrsi Gergely jelezte: kiállnak minden közösség és kisebbség mellett, amelyeket fenyegetés ér.

„Uszító, mások elpusztítására (irtására) felszólító üzenet” miatt tett feljelentést a II. kerület polgármestere. Őrsi Gergely a közösségi oldalán osztott meg fotókat arról, ahogy a filccel felfirkált feliratot a Budapesti Közlekedési Központ munkatársai éppen lemossák a Zsigmond téri villamosmegálló hirdetési felületének üvegéről.

„Kiállunk minden közösség és kisebbség mellett, akiket fenyegetés ér, melyeknek tagjai mások gyűlöletének céltáblájává válnak” – írta a polgármester.

Mindent megteszünk, hogy a tettest megtaláljuk a környék térfigyelő kameráinak segítségével. Bárkit is ér sérelem, legyen bármilyen társadalmi csoport tagja, szeretném, ha tudná, hogy számíthat ránk, számíthat Buda szolidáris közösségére!”

– tette hozzá.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.