Itthon hvg.hu 2022. július. 21. 14:02

Sok ismerős név bukkant fel, amikor átnézték a Fidesz-frakció milliós szerződéseit

A frakciószerződések egyik nagy nyertese a kormányinfók állandó vendége, Breuer Péter volt.

Szállodákra, ügyvédekre, valamint régi és új barátok tanácsaira költött legtöbbet a Fidesz frakciója a 2018-as és a 2022-es választás közötti időszakban – derül ki a Telex.hu elemzéséből, amely során az elmúlt négy év szerződéseit tanulmányozták át. Ezek alapján a Fidesz-frakció olyan cégeknek is fizetett, amelyekről semmi nem derül ki az interneten, és olyanoknak is, akik a párthoz több szálon köthetők.

Több mint 90 millió forint értékben végezhetett közvélemény-kutatásokat és foglalhatott össze híreket a Fidesz-frakciónak a Kutatópont Piac- és Véleménykutató Kft. amely Mráz Ágoston Sámuelnek, a Nézőpont Intézet vezetőjének a tulajdona.

Szintén ehhez a körhöz tartozik az Observer Budapest Médiafigyelő Kft., amely 61 millió forint értékben végezhetett „médiahatás-vizsgálati” munkákat a Fidesznek. Ez a cég a Nézőpont Intézet tulajdonában áll, és a Kutatóponthoz hasonlóan annak Ilka utcai központjába van bejegyezve – írja a Telex.hu, hozzáteszi, hogy a kormányzati megrendeléseken hízó Nézőpont Csoport tulajdonosa a Fidesz-tag Győri Tibor, Orbán Viktor régi bizalmasa.

A Telex.hu azt is kiszúrta, hogy több mint 40 millió forint értékben szerződött a Fidesz képviselőcsoportja online tartalmak megjelenítésére a New Land Media Kft.-vel. A Balásy Gyula tulajdonában lévő cég szinte egyedül felel a kormánypropaganda megjelenítéséért is, ez a 40 millió pedig az évi 70–80 milliárdot meghaladó bevételükhöz képest aprópénznek tűnik.

Az őrző-védő Valton Security 28 millió forintért kapott szerződést a Fidesz-frakciótól, szintén valamivel több mint 28 millió forintért adott kommunikációs tanácsokat a Fidesz képviselőcsoportjának a Kaminski & Buranits Kft., melynek egyik tulajdonosa Kaminski Fanny, Habony Árpád volt felesége.

Közel 44 millió forint értékben szerződött a Fidesz frakciója a Neticle Zrt.-vel, amely online tartalomfigyeléssel és annak elemzésével foglalkozik. A magyar startup szolgáltatásának lényege, hogy valós időben figyeli az interneten megjelenő tartalmakat, amelyekben egy bizonyos márkát említenek, majd mesterséges intelligenciával elemzi azokat.

A frakciószerződések nagy nyertese Breuer Péter is, a zsidó Heti TV, valamint a saját magáról elnevezett BreuerPress tulajdonosa. Breuer World B.P.I. Bt.-je az elmúlt négy évben több mint 20 millió forintért adott külpolitikai tanácsokat a Fidesz-frakciónak, miközben ezzel párhuzamosan a Heti TV újságírójaként rendszeresen ott ül a kormányinfókon is, ahol az elsők között szokott – hosszan – szót kapni.

A szerződések közül a kihelyezett frakcióülések sem maradhatnak el, itt a legnagyobb tételeket a következők jelentették:

  • 56 millióba került a Fidesz 2021. júniusi debreceni frakcióülése, amelyet a Kölcsey Központban tartottak. A szerződést akkor a város tulajdonában álló Debreceni Sportcentrum kapta, a képviselőket pedig a Hotel Lyciumban szállásolták el.
  • Összesen 31 millió forintot fizetett a Fidesz a 2021. novemberi frakcióülésére, amelyet a Hernádi Zsolt Mol-vezér érdekeltségébe tartozó Grand Hotel Esztergomban tartottak. A szerződő felek itt a Salva Hotel Kft. és a Salva Property Kft. voltak.
  • 28 millió forintba került a Fidesz 2019-es tavaszi és őszi kihelyezett frakcióülése, amelyeket a balatonalmádi Hunguest Hotel Bár Resortban tartottak. A Hunguest-szállodalánc Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik.
  • Közel 25 millió forint értékben szerződött a Fidesz a Czigle család tulajdonában álló Czigle-Flamingo Hotel Kft.-vel a 2020-as és a 2022-es tavaszi kihelyezett frakcióülések lebonyolítására.
  • Közel 17 millió forintba került a Fidesznek a 2018. őszi kihelyezett frakcióülése, amelyre a White Hotel Marketing Kft.-vel szerződtek.
  • Több mint 16 millió forint ment a Hotel Fürednek szintén az idén februári, választás előtti felkészítésről szóló balatonfüredi frakcióülésre.
Hirdetés