Itthon hvg.hu 2022. július. 14. 13:21

Így vitték földre az egyik tüntetőt a rendőrök – videó

A rendőrök és a katatörvény ellen tüntetők között szerdán két incidenst leszámítva nem volt összetűzés. Az utolsó állomáson viszont táncból lett földre teperés.

Szerdán több ezer ember gyalogolt végig több csoportban a főváros utcáin, helyenként rendőrsorfalba. A tüntetők rövid kiabálás után szinte minden esetben hátat fordítottak a sorfalnak, és másfelé folytatták az útjukat. Az Andrássy út egyik szervizútján megállítottak ugyan egy rendőrkonvojt, de csupán 5 percig néztek velük farkasszemet, aztán haladtak tovább.

Kedden a Margit hídon és szerdán a Karmelita kolostornál is számtalan példa akadt rá, hogy tüntetők és rendőrök kedélyesen elbeszélgettek, sőt volt olyan rendőr is, aki elmondta, hogy már megérti őket, és ő sem marad már sokáig állományban. A többség azonban inkább a higgadt viselkedés felé terelte a tüntetőket.

Két olyan eset volt, amikor mégis összeütközésre került sor. Az Attila úton este 10 óra körül a felüljárón sorakoztak fel több sorban, sisakkal, könnygázzal felszerelt, készenléti rendőrökből álló egységek. A tüntetők itt mentek neki először a sorfalnak agresszíven, üvöltözve, szidva a rendőröket. Negyedórányi lökdösődés után viszont egyszerűen megfordultak, levonultak a felüljáróról, és egy másik útvonalon eljutottak ugyanoda, ahová a felüljáró vezetett. Ennyiből kissé értelmetlennek is tűnt a lezárás, hiszen csupán 100 méternyi felüljárót védtek a rendőrök, és a tömeg sem fogyatkozott meg jelentősen.

A szerdai maratoni protesztvonulás legvégén a Margit hidat foglalták el a tüntetők. Itt fordult elő először, hogy kevesebben voltak, mint a kiérkező készenléti rendőrök. A rendőrsorfal éjjel 1 órakor kezdte kiszorítani a piknikhangulatban a forgalmat akadályozó nagyjából 100-150 embert. A tüntetők nem álltak ellen, kérésre felkeltek és lassan, de biztosan elkezdtek a pesti hídfő felé gyalogolni, hátuk mögött a rendőrökkel. Egy idő után táncolni kezdtek és időnként nehezíteni a sorfal haladását, ekkor történt meg, hogy egy táncoló, de a rendőrök ellen erőszakosan nem fellépő tüntetőt egy váratlan pillanatban behúztak a sorfal mögé és a földre teperték.

A rendőrség tájékoztatása szerint a Margit hídon két embert garázdaság miatt állítottak elő a rendőrök, három esetben kényszerítőeszközt alkalmaztak, miután többszöri felszólítást követően sem voltak hajlandóak az úttestről felmenni a járdára. 

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.