Itthon hvg.hu 2022. július. 11. 08:18

Jó ötletnek tartották részegen, légpuskával lövöldözni a XI. kerületben

Nem volt az, rendőrségi ügy lett belőle.

Vállon lőttek egy férfit még 2021 márciusában az újbudai Sáfrány utcában – derül ki a police.hu cikkéből. A családapa egy este olyan hangokra lett figyelmes, mintha valakik kővel dobálnák a házuk ablakait és falait. Ezért kinézett a gyerekszoba ablakán, majd hirtelen éles fájdalmat érzett a bal vállában. A sebesült férfi kiáltozni kezdett, hogy meglőtték, mire a szemközti házban, ahol addig hangos buli ment, hirtelen lekapcsolták a villanyokat és elhallgattak. A sértett természetesen kihívta a rendőröket, akik megállapították, hogy a légfegyverből leadott lövések a szemben lévő udvar területéről származnak, ahol a bulit tartották. A férfinak nyolc napon belül gyógyuló hámsérülése keletkezett.

A légpuska tulajdonosát, a 28 éves Sz. Rolandot elfogták, majd kihallgatták. A gyanúsított elmondta, hogy italoztak és légpuskával lövöldöztek, de nem adtak le célzott lövéseket a szemközti házra. A BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal átadta az illetékes ügyészég részére.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.