Az extraprofitadónak nevezett új adókról és a kormányzati spórolásnak hívott megszorításokról vasárnap beszélő Nagy Márton miniszter mellékesen elárulta azt is, hogy a rezsicsökkentés rendszere sem tartható fenn tovább. Szűkítik a kedvezményezetti kört, és kizárólag a családok maradnak benne.
Mintegy mellékesen megemlítve jelentette be az extraprofitadóknak nevezett új adókról és az azt a fogyasztókra áthárító cégek elleni fellépésről nyilatkozó gazdaságfejlesztési miniszter, hogy
nem tartható fenn tovább a rezsicsökkentés jelenlegi rendszere, holott ezt ígérte a választási kampányban a Fidesz, majd a választási győzelem óta ezt hangoztatta Orbán Viktor is.
A Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozó Nagy Márton viszont mellékesen megemlítette azt is, hogy “a rezsivédelemből ki kell lépniük az önkormányzatoknak és a gazdálkodó szervezeteknek, így az a jövőben újra csak a családoknak marad elérhető”.
Nagy emlékeztetett, a rezsicsökkentési szabályok eredetileg is a családoknak szóltak, a kormány a koronavírus-válság miatt döntött úgy 2021 végén, 2022 elején, hogy abba az önkormányzatok, valamint a kis- és középvállalatok is beléphessenek.Megjöttek az extraprofitadók: minimum 3900 forint a repülőjegyadó, dupla a cégautóadó
Kiderültek a kormány által kivetett "extraprofitadók" részletei. A kormányrendelet rögzíti a repülőjegyekre kivetett új, kétféle tarifát alkalmazó adót, a csaknem duplájára emelt cégautóadót és kiderül az is, hogy a Revolut-jellegű utalások után is fizetni kell ezután.
Ma már azonban a kormány úgy látja, hogy “a kis- és középvállalatok, valamint az önkormányzatok jelentős része ki tudja termelni a nagyobb energiaszámlákat” - derült ki a miniszter szavaiból.
Jelenleg az egyetemes szolgáltatrás, vagyis az olcsóbb tarifa a lakosságon kívül „a kisfeszültségen vételező, összes felhasználási helyük tekintetében együttesen 3x63 ampernél nem nagyobb csatlakozási teljesítményű felhasználókra” is vonatkozik. A központi költségvetési szerveket és közfeladatot ellátó intézményeiket a közelmúltban már kizárták ebből.
Több mint 2000 milliárd forint megtakarításról döntött a kormány
Máris lehúzott 2000 milliárd forintot az Orbán-kormány az idei és a jövő évi, még el sem fogadott büdzséből, hogy spóroljon.