Itthon Lengyel Tibor 2022. június. 03. 13:16

Tóth Csaba az MSZP-s alapítványtól vett, neki busás hasznot hajtó ingatlanról: “Igazából szar üzlet volt”

Lengyel Tibor
Szerzőnk Lengyel Tibor

Tóth Csaba volt szocialista képviselő cége, a Tigris-1993 Kft. szép profitot termel azzal, hogy az MSZP alapítványától 128 millió forintért vett 900 négyzetméteres zuglói irodaházat lakásokká és társasházzá minősítették át, majd némi felújítás után apránként értékesítik. Az ügyet Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke rendben lévőnek találta, mert volt értékbecslés is, és a vételárat a NAV sem vitatta. Hadházy Ákos független képviselő azonban hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tett.

Elismerte a hvg.hu-nak Tóth Csaba volt MSZP-s országgyűlési képviselő, hogy hozzájárult a cége tavalyi, kiemelkedő profitjához az MSZP egyik alapítványával lebonyolított ingatlanügylet is, de részleteket már nem volt hajlandó elárulni róla. Hosszas faggatásunkra Tóth végül kifakadt:

persze, kerestem rajta, de igazából szar üzlet volt.

Annyira azért mégsem lehetett rossz bolt, mert mint azt a hvg.hu megírta, az MSZP volt zuglói képviselője, az ellenzéki előválasztástól visszalépett és idén márciusban, mentelmi joga felfüggesztése után korrupciós ügyekben gyanúsítottként kihallgatott Tóth cége, a Tigris-1993 Kft. egy év alatt megszázszorozta a nyereségét, és a két tulajdonos ki is vett belőle 200 millió forint osztalékot. A vállalkozás – melynek 86 százalékát birtokolja Tóth, a kisebb részét a felesége – a friss, 2021-es mérlegbeszámolója szerint a nettó árbevételét a 2020-as összeg 17 szeresére, 388,6 millióra növelte. Még nagyobb mértékben, 103 szorosára nőtt a profitja: a 2020-as, 1,3 milliós adózott eredmény 2021-ben már 140,4 millió forint volt.

Megszázszorozta nyereségét az MSZP-s Tóth Csaba cége, ki is vett belőle 200 milliós osztalékot

Kiváló évet zárt az MSZP volt zuglói országgyűlési képviselője, az ellenzéki előválasztástól visszalépett és azóta korrupciós ügyekben gyanúsítottként kihallgatott Tóth Csaba cége. A Tigris-1993 Kft. egy év alatt megszázszorozta a nyereségét, és a két tulajdonos ki is vett belőle 200 millió forint osztalékot.

A mérlegbeszámolóból az is kiderül, hogy a társaság tulajdonosai május 9-én 200 millió forint osztalék kifizetéséről döntöttek – részint a 2021-es profit, részint a 163 milliós eredménytartalék terhére. Ráadásul a társaság tavaly visszafizetett egy csaknem 8 milliós tagi kölcsönt, és javarészt törlesztett egy 100 milliós rövid lejáratú hitelt is, amiből már csak 149 ezer forint tartozás maradt.

A jelentős bevétel- és profitnövekedéshez biztosan – és a visszafizetett százmilliós hitelhez is vélhetően – köze van annak az ingatlanügyletnek, amire néhány hete Hadházy Ákos független képviselő hívta fel a figyelmet. Az ügylet lényege, hogy Tóth cége még 2019 elején megvásárolt egy zuglói ingatlant, ami addig az MSZP egyik alapítványáé, a József Attila Alapítványé volt: a Thököly úti épülethez – amelyben MSZP-s szervezetek, majd évekig a Népszava szerkesztősége is működött, a 2018-as választás idején pedig kampányközpont volt – méretes kert és mélygarázs is tartozik.

Tóth Csaba 2010 óta volt a zuglói választókerület képviselője, de tavaly visszalépett az előválasztáson
Fazekas István

A vételárról feltételezhető, hogy hogy 128 millió forint lehetett, de sem a konkrét összeget, sem pedig az ehhez tartozó pontos alapterületet nem volt hajlandó Tóth elárulni. A vételárra abból következtethetünk, hogy egyfelől Tóth Csaba cégének 2018-as mérlegbeszámolója alapján abban az évben 125 millió forint rövid lejáratú kölcsönt vettek fel – vélhetően ebből finanszírozták a vásárlást, másfelől a József Attila Alapítvány 2019-es beszámolójában az alaptevékenységből származó 0 forint bevétel mellett megjelent egy 128 millió forintos “egyéb bevétel” tétel.

Mikor arról kérdeztük, hogy Hadházy információi szerint a mintegy 900 négyzetméteres épületért – amely irodaként volt nyilvántartva, de valójában 9 lakásként használható részre volt bontva –, és annak 280 négyzetméteres teremgarázsáért fizetett összeg kirívóan alacsony volt az adásvétel idején, 2019 elején, Tóth csak annyit mondott:

annyiért vettük meg, amennyiért hirdették (…) ha egy autó 5 millióba kerül, maga fizetne érte 25-öt?”

Bár ezzel az érveléssel nehéz vitatkozni, nem árt tudni, hogy az ingatlant végül értékesítő MSZP-s alapítvány – ami nem keverendő össze a párt állami támogatást is kapó Táncsics Mihály Alapítványával – kuratóriuma a 2018-as választás után lecserélődött. Méghozzá azokra, akik Tóth 2014-es zuglói egyéni parlamenti győzelme után jutottak fontos szerephez. Az új kuratóriumi elnök, Békefi László ügyvéd akkoriban lett átláthatósági biztos a zuglói önkormányzatnál – majd kis kihagyás után 2020-tól ismét az –, de tag lett Varga Csaba és Spiesz András, akik Tóth munkatársai voltak, és idén februárig a Zuglói Városgazdálkodási Zrt. felügyelőbizottsági tagjai is voltak.

hvg.hu

Tóth Csaba pedig az aggályokat azzal hárította el a hvg.hu-nak, hogy az egész “nem mutyiba volt intézve”, az ingatlant “nyílt pályázaton” hirdették, a vételárat értékbecslés alapján határozták meg, vagyis “az volt a piaci ára”, az ő cégén kívül pedig más komoly, megfelelő érdeklődő nem volt, akit az egész épület érdekelt volna. Felhívta a figyelmet, hogy az ingatlan nem lakásként, hanem irodaként volt nyilvántartva, ennek a négyzetméterára is más, ráadásul az épület rossz műszaki állapotú volt, sokat kellett volna rá költeni, ezt műszaki szakértói vélemény is alátámasztotta.

Tóth szerint bár az ő cége volt a vevő, részleteket ne tőle kérdezzünk, mert ő már nem képviselő, nem közszereplő (de az ügylet idején az volt – a szerk.), forduljunk inkább felvilágosításért az eladó alapítványhoz, az ingatlanpályázatot bonyolító ügyvédi irodához, egyébként pedig még a vevő cég ügyvezetője sem ő.

Kértük, hogy akkor adjon elérhetőséget az ügyvezetőhöz, aki a felesége, de nem adott.

Azt is mondta: “keressen bárkit, csak engem ne”. Azonban sem a nyilvános pályázatnak, sem az azt intéző ügyvédi irodának nem találtuk nyomát, és Békefi Lászlót sem tudtuk elérni.

Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke hivatalos vizsgálatot nem indított, de áttekintette az iratokat
Veres Viktor

Beszéltünk viszont Tóth Bertalannal, az MSZP társelnökével, aki elismerte, hogy jelezte neki az ingatlanügylettel kapcsolatos aggályait Hadházy Ákos, de azt cáfolta, hogy hivatalos belső vizsgálat folyna az ügyben, szerinte annyi történt, hogy ő bekérette és “áttekintette” az ügyben rendelkezésre álló iratokat. Emlékeztetett: az alapítvány nem ingatlanüzemeltető, és már 2018 elején jelezték is, hogy gondot okoz nekik az épület fenntartása, ráadásul

felújításokra lett volna szükség, amire sem az alapítványnak, sem a pártnak nem volt pénze, ezért döntöttek az eladás mellett.

Készítettek értékbecslést, és voltak is érdeklődők, de nehézséget okozott, hogy az épületet csak egyben lehetett eladni, ráadásul irodaházként volt nyilvántartva – emlékezett vissza a társelnök. Úgy folytatta: a 2018-as választás után ismét előkerült az értékesítés ügye, végül Tóth Csaba cége is bejelentkezett, és vele állapodott meg a kuratórium. Az MSZP társelnöke is megjegyezte, hogy számára rendben lévőnek tűnt az ügylet, és Tóth Csabát is megkérdezte róla, aki azt mondta neki, hogy a vásárlás után az illeték kiszabásánál a NAV sem találta aránytalannak a vételárat.

Tóth Csaba szerint az illeték kiszabásánál a NAV nem vitatta a vételárat, így az nem alacsony
Fazekas István
Az ingatlan a földhivatali nyilvántartásban a Thököly út 127. “B” épülete már nem irodaként szerepel, hanem társasházként, amelynek 4 szintjén 2 kisebb (60-60 négyzetméteres) és 7 nagyobb (105-138 négyzetméteres) lakás van összesen 897 négyzetméteren, és a telken lévő hasonló, 4 szintes, régóta társasházként működő másik épülettel közös, 739 négyzetméteres teremgarázzsal osztozik. Az egyik, véletlenszerűen kiválasztott, 107 négyzetméteres lakás tulajdoni lapját lekérve látszik, hogy az 2019. február 7-én került vásárlással az alapítványtól a Tigris-1993 Kft. tulajdonába.
Az épület egyik lakásának tulajdoni lapja - az alapítványtól Tóth cégéhez került 2019 februárjában
hvg.hu
A véletlenszerűen kiválasztott lakás tulajdoni lapján látszik, hogy a vásárlás után pár hónappal, 2019 júniusban már átminősítették lakássá.
A József Attila Alapítványnak 2019-ben egyetlen bevétele volt: egyéb tételként 128 millió forint
hvg.hu
A Tigris-1993 Kft. 2019-es mérlegében a 125 milliós kölcsönből visszafizettek 25 milliót, új tételként pedig szerepel benne egy 133,5 milliós értékű, “befejezetlen beruházás”. Ezt a 2020-as mérlegben is megtaláljuk, már 135,6 millió forinton nyilvántartva. Végül 2021-ben befejeződhetett a Tóth Csaba által is említett felújítás, átalakítás, mert abban az évben a kft el is kezdte értékesíteni – a jelek szerint egyenként – a lakásokat. A 2021-es mérlegbeszámolóból ugyanis eltűnt a “befejezetlen beruházás”, a bankbetétben elhelyezett pénzeszköz soron pedig 215 milliós növekmény látszik. Összességében tavaly az értékesítés nettó bevétele 366 millióval nőtt a cégnél, s a papírokból az is kiderül, hogy a pluszpénzből tavaly az eredeti kölcsön maradékát, a 100 milliót is visszafizették.
A baloldali, B épületet vette meg Tóth cége a 9 lakással, a mélygarázs közös az A épülettel
hvg.hu - Facebook/Hadházy Ákos
Arra pedig, hogy az idei évben is érkezik még a Thököly úti ingatlan részenként értékesítéséből bevétel Tóth Csaba cégéhez, abból lehet következtetni, hogy az említett, véletlenszerűen kiválasztott 107 négyzetméteres lakás tulajdoni lapja szerint annak nagyobb részét (61/107 tulajdoni hányadát) a Tigris-1993 Kft. ugyan még 2021 novemberében, a maradék kisebb részét (46/107 tulajdoni hányadát) viszont már 2022. januárjában értékesítette egy-egy magánszemélynek. Vagyis a Tóth által nem túl jó üzletként lefestett vásárlás valójában szép hasznot hajtott tavaly is és fog még idén is a volt képviselő cégének.

Hadházy Ákos a választókerület Tóth utáni új, független országgyűlési képviselője a hvg.hu-nak azt mondta: fenntartja, hogy

az ügylet gyanús, a 142 ezres négyzetméterár irreálisan alacsony, ezért hűtlen kezelés gyanújával meg is tette feljelentését az ügyben.

Hirdetés