Vannak, akik generációváltásról, és vannak, akik politikai centralizációról beszélnek a titkosszolgálatok átszervezésével kapcsolatban.
Ugyan maga Rogán Antal sem tudott meggyőzően érvelni amellett, hogy miért pont most kellett elvenni Pintér Sándortól a titkosszolgálatokat, ám fű alatt több verziót is rebesgetnek erről. Egyesek szerint a 73 éves Pintér Sándor maximum már csak egy ciklust vállal, így nem ördögtől való egy fiatalabb, a miniszterelnök személyéhez lojális utód kezébe átadni a szolgálatokat, és ez lenne Rogán.
Ráadásul ő a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, ami azt is jelenti, hogy végső soron Orbán maga alá szervezi be a titkosszolgálatokat. Ezt erősíti az is, hogy a kormányfő vezetésével felálló Védelmi Tanácsban Rogánnak nem jutott hely, ellenben egy közvetlen beosztottjával, a most létrehozott szupertitkosszolgálatot, a Nemzeti Információs Központot vezető Kovács Zoltán Andrásnak igen.
Részletek a csütörtöki HVG-ben: