Itthon hvg.hu 2022. május. 27. 22:29

Most akkor hányan is jelentkeztek idén fizikatanárnak?

Korábban elterjedt, hogy mindössze 22-en jelentkeztek idén fizikatanári képzésre, de azóta kiderült, hogy ennél többen: első helyen 28 diák jelölte meg ezt a szakot.

Többen jelentkeztek fizikatanárnak és kémiatanárnak idén, mint az elterjedt az elmúl hetekben – írja a Telex. Korábban a hvg.hu is megírta a VálaszOnline podcastja alapján, hogy a fizikatanári képzést első helyen 22-en, a kémiatanárit pedig 25-en jelölték meg a jelentkezési lapon.

A Telex-szel ettől eltérő adatokat közölt az Oktatási Hivatal, amely szerint az osztatlan kétszakos tanári képzés olyan szakpárjára, amelynek egyik tagja a

  • fizikatanár szak: 28-an jelentkeztek első, és 131-en második helyen;
  • kémiatanár szak: 30-an jelentkeztek az első, és 169-en a második helyen.

Hiába azonban az összességében soknak tűnő jelentkező, várhatóan csak kevesen fogják közülük el is kezdeni a szakot. Tavaly például a fizikatanárit országosan 26-an, a kémiatanárit 28-an kezdték el.

Képünk illusztráció, egy középiskolai fizikaóra látható rajta.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. május. 06. 20:00

Dorka maximum fokozaton készül az érettségire, mégis stresszel – kiégő tinédzsereket termel a magyar oktatás

Állandó fáradtság, ingerlékenység, alvási problémák, megváltozott evési szokások, koncentrációs nehézségek – sokak számára csenghetnek ismerősen a felsorolt tünetek, ugyanis a 10 és 19 év közötti magyar fiatalok közül minden ötödik küzd valamilyen mentális zavarral Magyarországon. Bár a „kamaszkori kiégés” egyelőre nem hivatalos diagnózis, a jelenség nagyon is valós, és egyre több fiatalt érint. Mi áll a háttérben, és mit tehetünk a megelőzésért?