Domány András
Szerzőnk Domány András

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkárát, miniszterhelyettesét szombattól mentette fel tisztségéből a köztársasági elnök.

A 35 éves politikus politológus és közgazdász végzettséget szerzett, és 2010-től dolgozik kormányzati intézményeknél. 2014-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára lett, 2016-tól pedig a tárca európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára. 2018-tól az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkáraként irányította a hazai fejlesztéspolitikát, 2019-től pedig parlamenti és stratégiai államtitkár, miniszterhelyettes lett.

Egyúttal pártpolitikus is: 2020-tól a  Kereszténydemokrata Néppárt párt alelnöke.

Nem országgyűlési képviselő, most sem lett az – nem is volt jelölt –, de az utóbbi ciklusban 480-szor szólalt fel az országgyűlésben.

Az ő feladata volt ugyanis, hogy – a szintén nem képviselő, négy év alatt mindössze 31-szer szót kért Palkovics László miniszter helyett – válaszoljon a kérdésekre, interpellációkra, napirend előtti felszólalásokra.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.