Ezt a döntést hozta hétfői ülésén az NVB.
Megállapította a gyermekvédelmi kérdésekről tartott országos népszavazás eredményeit a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői ülésén; a referendum mind a négy kérdésben érvénytelen volt.
Az NVB a magyarországi szavazóköri jegyzőkönyvek és a levélben leadott szavazatok megszámlálásának eredményét megállapító jegyzőkönyv alapján állapította meg a népszavazás végeredményét, a négy kérdésben külön-külön határozattal.
Okafogyott kérdésekkel rakta tele a kormány a "gyermekvédelmi" népszavazást
Tegyél fel jogilag bármennyire is felesleges vagy értelmezhetetlen kérdéseket, nem az eredmény, hanem a folyamatból kiaknázható politikai haszon a lényeg - mintha ezt a receptet követné Orbán Viktor a "gyermekvédelmi" referendummal, aminek a gyermekvédelemhez kevés köze van.
Az alaptörvény szerint az országos népszavazás érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott, és eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott.
A voksolásra 8 215 304 választópolgár volt jogosult: 7 536 144-en szerepeltek a lakóhelyük szerinti szavazókörben, 157 551-en átjelentkezéssel szavazhattak tartózkodási helyükön, 65 480-an voltak a külképviseleti névjegyzékben és 456 129-en levélben szavazhattak. Az érvényességi küszöb 4 107 652 volt.
Az érvényes szavazatok aránya 47-48 százalék volt a különböző kérdéseknél. Ezen belül a nem szavazatok aránya 92 és 96 százalék között változott.
Az NVB határozatai nem jogerősek, a Kúriától három napon belül lehet jogorvoslatot kérni.