Itthon hvg.hu 2022. április. 25. 10:35

Megpályázza Ujhelyi István az MSZP társelnöki posztját

A párt teljes megújítása a politikus fő célja.

Elindul az MSZP társelnöki posztjáért Ujhelyi István. A párt európai parlamenti képviselője erről az ATV Start című műsorában beszélt hétfő reggel.

Az MSZP jelenlegi elnöke, Tóth Bertalan vasárnap jelentette be, hogy nem indul a párt társelnöki tisztségéért. A döntést Ujhelyi úgy értékelte: komoly politikai felelősséget tükröz. Úgy fogalmazott, hogy szeretné egyfajta tandemben, a frakcióvezető Tóthtal együttműködve végrehajtani azt a programot pártelnökként, amit letett az asztalra. „Ha az újjászületést támogatja a közösségünk, azt szívesen, örömmel, nagy ambícióval, pártelnökként vállalom, ha maradni akarunk azok, akik vagyunk és nem tudunk változtatni, ahhoz nem én kellek” – jelentette ki.

Ujhelyi István szerint ha az MSZP a NER érdemi ellensúlya akar lenni, akkor először magának is változnia kell. Erről a hétvégén nyílt levelet is közzétett, amelyben többek között azt írta, át kell nevezni és szervezni a pártot.

Ujhelyi: a szegfű elhervadt

Az MSZP-t át kell nevezni és szervezni, egészen másképp kell küzdeni - írja a párt EP-képviselője.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.