Domány András
Szerzőnk Domány András

A csaknem egy évvel ezelőtti kinevezés most jelent meg a Magyar Közlönyben.

Kolumbiában lett nagykövet Orbán Viktor unokatestvére – derült ki a csütörtök éjjel megjelent határozatból.  

Az országgyűlés külügyi bizottsága már 2020 őszén jóváhagyta kinevezését a dél-amerikai országba, a köztársasági elnök 2021. április 29-én kelt határozata azonban csak a 2022. április 14-i Magyar Közlönyben jelent meg. Az ilyen kései közzététel gyakran előfordul diplomáciai kinevezéseknél, aminek az elnöki hivatal tájékoztatása szerint az a magyarázata, hogy megvárják a fogadó ország beleegyezését, majd azt, hogy az új misszióvezető kiutazzon, és átadja megbízólevelét az ottani államfőnek.

Vitézy Zsófia, hivatalos nevén Villegas-Vitézy Anna Zsófia Orbán Viktor miniszterelnök unokatestvére, anyai nagynénjének a lánya. Édesapja Vitézy László filmrendező, jóval fiatalabb apai féltestvére Vitézy Dávid, a Budapesti Fejesztési Központ vezérigazgatója.

Ő korábban a Magyar Nemzet újságírója volt. A 2010-es kormányváltás után az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtófőnöke lett, majd 2011 februárjától a Budapesti Fesztiválközpontot, 2013-tól a brüsszeli Magyar Intézetet vezette.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.