Eddig magyar civilekkel, ma már főleg a magyar állammal találkoznak azok a menekülők, akik napokig tartó utazás után megérkeznek a magyar fővárosba. Sokan olyanok is, akik csak át akartak utazni Magyarországon. Vonatról leparancsolt ukrán utasok, tiszta, rendes, de helyenként szépséghibás ellátás a BOK-csarnokban és a civilek lehetőségei. Riport a helyszínekről.
„Tudjuk, hogy a ti országotok Putyint támogatja és ezt attól a pillanattól kezdve éreztük is, ahogy átléptük a határt” – számolt be a tapasztalatairól Julia, a huszonéves ukrán lány, aki március 25-én menekült el Odesszából. A Keleti pályaudvaron találkoztunk vele és barátnőivel, ekkor már másodszorra indultak neki az Ausztriába majd Németországba vezető útnak. Első alkalommal ugyanis a magyar-osztrák határnál leszállították őket a vonatról.
München volt a célpont, BOK lett a vége
„Elvették az útlevelünket, meg sem mondták, hogy hová viszik, és amikor kérdeztem, akkor gorombák lettek és nem válaszoltak semmit. Aztán feltettek minket egy másik vonatra és közölték, hogy valami sportcsarnokba kell mennünk először” – teszi hozzá. Ott 5 órát töltöttek el regisztrációval, aztán rohantak a Keleti pályaudvarra, hogy elérjék a következő vonatot. „Most megint várunk, pedig már fent ültem a vonaton, amivel eljuthattam volna a célba. Hárman összesen 80 euróért vettünk jegyet, alig maradt pénzem és elvesztettem 14 órát, teljesen feleslegesen. 100 dollárral indultam el otthonról, ez az összes pénzem. Romániában mindent kaptunk a határon, adtak enni, inni, ingyen SIM-kártyát, hogy hazaszólhassak, minden oké, jól vagyok. Nézz körül, itt nincs semmi. Még a vécé is 200 forintba kerül.”
A három lány fiú évfolyamtársai, barátai Mikolajevben és Zaporozsijében harcolnak. Julia és barátnői is maradtak az utolsó pillanatig, de múlt hétre már pattanásig feszült a helyzet Odesszában is. „Odessza a tengerparti sávon fekszik. Most Mikolajevet támadják az oroszok, ami nagyon közel van. Ha az a város elesik, akkor mi jövünk és ugyanazt fogják művelni, mint Mariupolban. Tudunk róla, hogy mi történt ott. Útközben találkoztunk egy nővel, akinek a pár napos csecsemője még bent született meg az ostrom alatt. Mesélte, hogy már a madarakat próbálják levadászni az utcán, annyira nincs mit enni, nincs se áram, se víz, se fűtés, semmi” – teszi hozzá fáradtan Julia, de látszik, hogy beszélni akar arról, ami történt vele és honfitársaival. Azt mondja, kérlelhetetlen gyűlöletet éreznek az oroszok részéről, Oroszországban élő rokonaik és barátaik pedig egy szavukat sem hiszik el, mikor próbálják elmagyarázni, min mentek keresztül. „Haza akarok menni, amint lehet, Odessza az otthonom. Tudom, hogy nem fogjuk feladni, de szerintem még legalább 3–4 hónapig esélyünk sem lesz visszatérni” – fejezi be.
Annyira nem pálya
A Keleti pályaudvaron néhány ukrán nyelven is szereplő feliraton, egy darab tolmácson és néhány katasztrófavédőn kívül tényleg nincs semmi, ami kapaszkodót jelentene az ide befutó menekülteknek. Márpedig sokan érkeznek még mindig ide, akár a menetrend szerinti járatokkal, akár a BOK-csarnokból, hogy folytassák az útjukat. A 200 forintos vécénél Juliáékkal például közölték, nem érdekli őket, honnan jöttek, a szolgáltatásért mindenkinek ugyanannyit kell fizetnie. A lányok nem tudták, de a Thököly út felőli bejárat mellett árválkodik egy darab toitoi vécé, ami előtt most is állt a sor. Oda kiraktak csapokat is, a tűzcsapra kötve, amiből folyamatosan szivárog a víz.
Más volt kedden a helyzet a Nyugati-pályaudvaron, ott a menetrend szerinti reggel 9.37-es záhonyi vonattal egyetlen darab menekült sem érkezett. Ez sem törvényszerű. A helyszínen dolgozó segítőkész állami alkalmazottak elmondták, hogy hullámszerűen érkeznek az emberek, van, hogy senki, van, hogy kisebb tömeg. Sokkal többre itt sem számíthatnak, mint a Keletinél, de ide eleve kevesebben érkeznek és a tolmács információs pultját is jóval könnyebb megtalálni. A civilek már keresik a módját, hogyan lenne lehetőség akár a pályaudvarok parkolójában ideiglenesen újra felállított sátorokkal segítséget nyújtani az érkezőknek, de erre egyelőre még nem sikerült megoldást találni.
Civil Kánaánból az állami purgatóriumba
És megérkeztünk az állam válaszára a fővárosba érkező (és terelt) menekültek kérdésére. Sokan már hetek óta pedzegették, hogy késik a hivatalos megoldás és szinte kizárólag a civileken múlik, hogy több százezer ember kapott segítséget pályaudvarokon.
A BOK-ot nem érdemes pártszimpátia-szemüvegen keresztül vizsgálni. A helyszínen egymás mellett dolgoznak civilek és közalkalmazottak, a koordinációt végző állami tisztviselők és a szállást szervező, korábban a kormány retorikájában rendszerint lesorosozott Migration Aid. A helyszínnek és a szolgáltatásoknak vannak jó és kevésbé jó megoldásai. A különbség, hogy míg a civilek az ellátás különböző gyerekbetegségeire a pályudvaroknál azonnal tudtak reagálni és új megoldást kitalálni, addig itt már közbelép az állami bürokrácia és hierarchia, ami lelassítja és sokszor gátolja is, rugalmatlanná teszi a rendszert az új kihívásokkal szemben. Még akkor is, ha itt is rengeteg ember dolgozik megfeszítve és odaadással, hogy segíthessenek a háború elől menekülőkön.
Majdnem minden van, ami kell, csak máshogy
A busszal érkezőket először a tolmácsok fogadják, akik ellátják őket információkkal, ahogyan ez a pályaudvaroknál is történt. Ez nagyon fontos részlet, hiszen már a belépésnél a saját nyelvükön beszél, aki fogadja őket, ez pedig megelőlegezi a bizalmat és persze rengeteget segít, hogy hozzájussanak ahhoz, ami fontosabb az ingyen víznél, szendvicsnél is: az információ.
A tolmácsok mögött már ott van a regisztrációs pult, ahol megkapják az élelmiszerjegyet, egy rózsaszín karkötőt. Ezzel tudnak sorba állni az étkező részlegen és ott leülve elfogyasztani a legtöbbször hideg élelmet. Odaérkezésünkkor éppen sok doboznyi pizza is érkezett egy országos pizzériahálózattól.
A menekülők arcán egyébként nem látni elkeseredést, a legtöbbjüknek nincs ilyesmire ideje, hiszen még korántsem ért véget az útjuk, szinte csőlátással csak a továbbutazásra koncentrálnak. A szállásintézők szerint viszont már egyre többen vannak azok is, akik hosszabb időre, akár 1–2 hónapra keresnek szállást, mert itt szeretnének maradni Magyarországon. Közülük a többség nem azért, hogy letelepedjen, hanem Ukrajna közelsége miatt, hogy minél hamarabb hazajuthasson, ha végre véget ér a háború.
A gyereksarok viszonylag néptelen volt, a legtöbben inkább a gyors továbbhaladást választják és próbálják egyben tartani a családot. A csarnok másik végében fekvő alvórészlegen üresen álltak az ágyak a paraván mögött, az általunk megszólított segítők szerint ide csak a késő este érkezők fekhetnek le, napközben nem lehet lepihenni, mert a BOK deklaráltan nem szállás. Szállást viszont gyorsan kerítenek a Migration Aid munkatársai. Úgy tudjuk, a fővárosi felajánlott szállások már többnyire megteltek, még úgy is, hogy folyamatosan érkeznek új felajánlások. „Nagyon alaposan ellenőriznünk kell, hogy ki ajánl fel szállást, mert működnek az ember- és gyerekkereskedő hálózatok. Most már leginkább egy bejáratott körrel dolgozunk, akik már hetek óta fogadnak embereket” – meséli egy forrásunk.
A TV-stábok is inkább a fehérbőrűeket keresik
Nem mindenkinek jut azonban szállás, az érkezésünkkor a csarnokban lévők jelentős részét adó, magyarul beszélő kárpátaljai romáknak például sokkal kevesebb lehetőségük van, hogy találjanak egy lakást, ahol szívesen látják őket. A helyszínen dolgozó tévéstábok is inkább a láthatóan inkább Kelet-Ukrajnából érkező fehérbőrű menekülőkre koncentráltak. A roma embereket általában a katasztrófavédelem szállítja el tömegszállásokra, forrásaink szerint többnyire vidéki kistelepülésekre.
„Beregszászból jövünk. Tegnapelőtt indultunk el három menyemmel és tizenkét gyerekkel. A fiaim egy része ott maradt, őket nem engedik ki, a többi meg Csehországban dolgozik már évek óta, hozzájuk megyünk Brnóba, csak most fogalmam sincs, hol fogunk aludni. Nem tudjuk, meddig húzódik még ez az egész, nem akarom, hogy elvigyék a fiúkat meghalni két nagyhatalmú ember vitája miatt” – meséli a nagymama, Mária, aki beszámolt róla, hogy az elmúlt héten már Beregszászon is több légiriadó volt, végül úgy döntöttek, útra kelnek.
Pult az van
Az idegenrendészet kitelepült ugyan egy pultnál, de a menedékkérelmet intézni kívánó ukránok itt csak egy tájékoztató szórólapot kapnak arról, hogy hol tudják elintézni a városban a dokumentumokat, többek között az ukrán nagykövetségen. A BOK-ban működik már pénzváltó is, ez sokaknak nagy segítség, akik felváltanák a maradék hrivnyájukat, 0,3 százalékos tranzakciós illeték mellett ugyan, de korrekt árfolyamon. (Cikkünkben először kezelési költségnek neveztük a 0,3 százalékot, de a pénzváltó vállalkozás jelzése nyomán a szöveget korrigáltuk - a szerk.) A dollárt, eurót a többség megtartja inkább, még jól jöhet.
Zuhanyzók, vécék és orvosi ellátás is van a csarnok területén, a tisztálkodás megoldott és a csarnok területén is rend van. A takarító személyzet szinte folyamatosan dolgozik, de ottlétünkkor egy 10 éves forma menekült kislány is megragadta a partvist és beszállt a munkába.
„Ő Chase, 5 éves német juhászkutya, de keverék. Mikolajevből jöttünk és őt sem hagyhattuk ott” – meséli két kislány, miközben anyukájuk éppen elindul egy fuvart felajánló önkéntessel, hogy elvigyék csipeltetni és oltatni a kutyát a városba. Enélkül ugyanis nem tudnák átvinni a határon. „Óriási segítség lenne, ha lenne itt állandóan egy állatorvos, aki be tudná oltani és csipeltetni az állatokat, elvégezni az adminisztrációt. Na jó, igazából a legjobb az lenne, ha ezt a határon oldották volna meg, hiszen így már bejutott egy csomó oltatlan állat és ugye nem mindenki fut be a BOK-csarnokba. Nem a gazdik hibája ez, Ukrajnában mások az oltási szabályok” – meséli egy önkéntes forrásunk.
Egy hidzsábot viselő muszlim nő is érkezik gyerekekkel. A tolmácsnak oroszul meséli el, hogy öt napja indultak el Odesszából. „A férjem ott maradt, azt mondja, ha kell, ő lesz az utolsó, aki védi a várost, marad harcolni. Mi is ezért maradtunk, szinte az utolsó pillanatig, de most már muszáj volt eljönnünk a gyerekekkel, úton vagyunk Kölnbe, de megyünk vissza hozzá, ahogy tudunk” – meséli.
Van és kell állami segítség, de...
A három helyszínen látottakból látszik kirajzolódni, hogy a pályaudvaron működő civil segítő állomásokat talán jobb ötlet lett volna fokozatosan felszámolni és lekövetni, mire lehet még szükség a helyszínen. Talán szerencsés lenne az is, ha a Juliáékhoz hasonló menekülők útját nem hosszabbítanák meg a BOK-ban megejtett kötelező félnapos kitérőkkel, hiszen ez senkinek sem érdeke. A civil segítség sokkal emberközelibb volt a pályaudvarokon, nagyobb volt a választék mindenből és a már említett gyors reagálás is sokkal olajozottabbá tette az ellátást.
Bár korábban kormányzati részről elhangzott, hogy a pályaudvarokat vissza kell adni az utasoknak, a várókban és a parkolókban felállított segítőpontok bár valószínűleg nehezítették, de nem tették lehetetlenné, hogy a pályaudvarok ezt a funkciót ellássák. Míg korábban a magyar társadalom találkozott az ukránnal, most már az ukránok leginkább a magyar állammal találkoznak. Más élmény. Még akkor is, ha bizonyos szempontból a rendszer, az ellenőrzés és az érkező hullámok szabályos kezelése fontos feladat. Ezt pedig más nem tudja biztosítani.
