Itthon hvg.hu 2022. március. 23. 10:13

Kotkodácsolás helyett négyperces stand-up: a Kétfarkúak bementek a köztévébe

„Tudod, az M1-en vagyok, ahova be szoktunk jönni rendszeresen” – mondta a telefonba az MKKP szimpatizánsa, Tóth Imre.

Minden pártnak jár a néhány perces megszólalás a közmédiában a választás előtt, a lehetőséggel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) is élt. Szimpatizánsuk, Tóth Imre szerda reggel volt az M1 vendége, ő is öt percet kapott, ahogy például Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje is.

Hagyományos kortesbeszéd, vagy a négy éve a Csirkeember által előadott emlékezetes kotkodácsolás helyett Tóth azzal kezdte, örül, hogy megjelenhetnek az M1-en, hogy „mi is szívhatjuk itt a szabadság levegőjét”. Ezután azt javasolta, hogy a választók látogassanak el a Kétfarkúak honlapjára, ahol érdekes dolgokat találhatnak.

Ezután váratlanul fordulat történt: Tóth telefonja becsörgött, ő pedig felvette, és egy élő stand-upot hozott össze.

„Tudod, az M1-en vagyok, ahova be szoktunk jönni rendszeresen, (…) a kicsit is meg kell becsülni” – mondta a szimpatizáns, majd hozzátette: vannak itt sokan, mint az oroszok Ukrajnában.

Tóth ezután azzal folytatta, hogy a műsorvezetőt csinosnak tartja.

A szimpatizáns a hatósági árakat is szóba hozta, hogy „mit vegyél, nem tudom, valami olcsót, vegyél csirke far-hátat, az olcsó, meg olajat, tudod, hatósági áras.”

A stand-up végén Tóthnak mindössze fél perce maradt, amin látványosan meglepődött:

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.