Itthon MTI / hvg.hu 2022. március. 18. 10:20

Demeter Mártát 1,8 millió forint pénzbüntetésre ítélték hivatali visszaélés miatt

A tárgyaláson csak az ítélethirdetés volt nyilvános, az indoklás zárt ülésen hangzik el.

Bűnösnek mondta ki a hivatali visszaéléssel gyanúsított Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselőt a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken – írta az MTI. Demeter Mártát 1,8 millió forint pénzbüntetésre ítélték. A tárgyaláson csak az ítélethirdetés volt nyilvános, az indoklás zárt ülésen hangzik el.

Demeter ügyében 2019-ben emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ügy lényege, hogy Demeter 2018 őszén az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnökeként írásbeli kérdésekkel fordult miniszterekhez, azt tudakolva, hogy miért utaztatták törvénytelenül Orbán Viktor kormányfő lányát a honvédség Airbusával. A képviselő minderről a közösségi oldalán is beszámolt.

Kiderült azonban, hogy ilyen nem történt, mert valójában egy Orbán vezetéknevű magyar katona és családja tartózkodott a repülőgépen, engedéllyel.

A Fidesz az eset után feljelentette az LMP-s képviselőt, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult. Utóbbi azt állapította meg, hogy a Demeter által megtekintett honvédségi iratokban a névazonosságon kívül semmilyen más olyan tény vagy körülmény nem szerepel, amiből arra lehetne következtetni, amire a politikus jutott.

MTI/Máthé Zoltán

Az ügyben később a házelnök javaslatára a parlament felmentette Demeter Mártát bizottsági alelnöki tisztségéből és bizottsági tagságából, miután az Alkotmányvédelmi Hivatal nemzetbiztonsági felülvizsgálati eljárása során nemzetbiztonsági kockázatot állapított meg vele kapcsolatban. A mentelmi jogát is felfüggesztették a képviselőnek.

Az ügyben tavaly februárban tartották meg az előkészítő ülést, ahol Demeter nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.