Hadházy Ákos arról írt, hogy a korábban a BKV-s szerződések mögött álló, azóta a számlagyár üzemeltetésének gyanújába keveredett cég ügyében tartanak házkutatást, az önkormányzat azt még nem árulta el, hogy mi miatt folyik a vizsgálat.
Házkutatás zajlik a zuglói polgármesteri hivatalban és a kerület parkolási cégénél.
Hadházy Ákos, a körzet ellenzéki képviselőjelöltje a Facebookon azt írta: hallott olyan információkat, amelyek arra utaltak, hogy ez be fog következni, „mivel a SYS IT Services Kft.-t érintő nyomozásnak lehetnek ellenzéki önkormányzatokat érintő szálai”. Az önkormányzat egyelőre nem árulta el, hogy milyen ügyben tartanak házkutatást, a hvg.hu-nak a kerület sajtóreferense megerősítette a házkutatás tényét, egyelőre ők is próbálják kideríteni, mi áll a háttérben.
Nem sokkal később Horváth Csaba, a kerület polgármestere azt írta a Facebookon: az ügyészség munkatársai nemcsak a polgármesteri hivatalban jelentek meg, hanem a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-nél, és az ő lakásában is. Az eljárás pontos okát egyelőre nem ismeri.
Kerestük az üggyel kapcsolatban az ügyészséget is, amint válaszolnak, a cikkünket frissítjük.
A SYS IT Services az a cég, amellyel még Tarlós István főpolgármestersége alatt kötöttek szerződést a BKV informatikai rendszereinek üzemeltetésére, 2021-ben pedig a csoporthoz köthető személyek ellen a NAV költségvetési csalás miatt indított nyomozást. A gyanú szerint hatalmas számlagyár működött a vállalat árnyékában, erről az ügyről itt írtunk bővebben:
(Címlapképünkön a zuglói polgármesteri hivatal épülete.)Hogyan épülhetett ki észrevétlenül a BKV-s szerződések mögött álló cégnél egy adócsaló maffia?
Hatalmas számlagyár működött annak az informatikai vállalatnak az árnyékában, amely Tarlós István főpolgármestersége idején nyerte el a BKV informatikai rendszerének üzemeltetését és fejlesztését, és a munkában egészen idén június végéig részt is vett.