Itthon hvg.hu 2022. február. 22. 13:35

800 millióval drágult az Operaház felújítása, nem tudni, miért

Az Operaház felújítási munkálataival márciusra lehet kész a kivitelező.

A tervek szerint március 12-én nyitnák meg a felújított Operaházat, ám a munkálatok költsége még az utolsó pillanatban is nőtt. A Népszava szerint ezúttal 800 millió forinttal lett drágább a projekt, azt azonban nem tudni, pontosan mire kell ezt az extra összeget fordítani. A pénzt ugyanis előre nem látható munkára hivatkozva kapta meg a kivitelező.

A lap megjegyzi, ezzel együtt már nettó 28,3 milliárd forinttal lett drágább a projekt, ami bruttó 36 milliárd forintot jelent. Ebből kijön többek között az Angliában varratott függöny és a műemléki részek aranyozása is.

A Közbeszerzési Értesítő szerint március 10-e lehet a kivitelezés befejezésének határideje, így ha valóban március 12-én lesz a megnyitó, akkor két napja lesz a vezetőségnek, hogy átvegye az épületet.

Az Operaház korszerűsítését 2013-ban 9-10 milliárd forintra becsülték, a rekonstrukcióról 2016-ban született döntés. A munkálatok elvégzését egyetlen pályázóként a West Hungária Bau Kft. vezette konzorcium (Épkar Zrt. és Laki Zrt.) nyerte el, 14,2 milliárdért vállalták az elvégzését. Az épületet eredetileg 2019-ben kellett volna átadni.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.