Itthon hvg.hu 2022. február. 22. 16:22

Király Júlia mégis vállal nyilvános szerepléseket az ellenzék kampányában

Már a napokban is részt vehet kampányeseményeken. A Róna Péter miatt írt levele hirtelen felindulásból született.

Király Júlia, az MNB volt alelnöke, Márki-Zay Péter árnyékkormányának gazdaságpolitikáért felelős koordinátora vasárnap délután arról értesítette az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét és a pártok gazdaságpolitikai döntéshozóit, hogy mégis vállal nyilvános szerepléseket a kampányban – írja több forrásra hivatkozva az ATV.

A csatorna úgy tudja, már a következő napokban is sor kerülhet ilyen eseményekre, a levelet pedig úgy jellemezte, hogy hirtelen felindulásból született.

A történtek előzménye egy kiszivárgott levél, melyben Király Júlia közgazdász, a miniszterelnök-jelölt gazdasági tanácsadója ellenérzését fejezte ki Róna Péter jelölése miatt. Rónát az ellenzék a múlt hét hétfőn délután nevezte meg közös köztársaságielnök-jelöltként. Király Júlia levele nem sokkal ezt követően született meg, ebben pedig bejelentette, hogy a továbbiakban a nyilvánosság előtt nem képviseli az egyesült ellenzéket, mert egy esetleges, Rónára vonatkozó kérdésre nem tudna mást válaszolni, mint hogy az ellenzéki államfőjelölt egy „huncut pici gazember”.

Márki-Zay Pétert ezt követően azt mondta, hogy továbbra is Király az árnyékkormánynak a gazdasági területéért felelős koordinátora.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.