Bár még csak a kampányidőszak egyötödénél járunk, az elmúlt tíz nap már tisztázta azt, hogy ki és mivel akar felülkerekedni a másikon a Fidesz–KDNP és az egyesült ellenzék küzdelmében. A kormányzati kommunikációs gépezet dübörög, a pénzosztás lassan mindenkit elér, és a mérések egyelőre a Fidesznek kedveznek, de a külső tényezők pont Orbánék ellen, egyúttal az ellenzék kezére játszanak. Tíz nappal a kampányidőszak kezdete után megnéztük, mi az az öt dolog, ami bevált a Fidesznek és az ellenzéknek – és mi az az öt, ami nem, vagy még visszaüthet.
Az nem kérdés, hogy a Fidesz–KDNP idén is favoritként várja a választásokat, hiszen kezükben van a kasszakulcs, valamint a tizenkét év alatt felépített propagandagépezet. A kasszakulcsot el is fordították, a kampánystart környékén pedig elkezdtek megérkezni a családi szja-visszatérítések és a 13. havi nyugdíjak, meghosszabbították a benzinár- és kamatstopot, és a 25 alattiak is már szja-mentes fizetést vehettek fel a hónapban.
A pénzosztás a legbiztosabb nem ideológiai fegyver a kormány kezében, de Orbán Viktor jólétsoviniszta alapon kampányol vele, beillesztve az előre megyünk, nem hátra narratívába. A Fidesz megtalálta az eddigi legegyszerűbb üzenetét, ami nem csak azért hatékony, mert tömör és könnyen ismételhető (emlékezzünk: Boris Johnson 2019-es brit választási sikerében jelentős szerepe volt a faékegyszerűségű csináljuk meg a Brexitet mottónak), hanem azért is, mert összefogja a gazdasági önfényezést, a közvetlen anyagi támogatásokat, illetve a baloldal-ellenességet. Arról nem is beszélve, hogy a gyurcsányozás egyúttal megteremti azt az érzetet, hogy a veszély már belülről fenyeget, ahogy korábban ez a menekülteknél vagy Soros Györgynél is megjelent. Ez pedig láthatóan működik.
Ahhoz viszont, hogy működjön, kell az a fajta médiatúlsúly is, amely az idei kampányban kiemelt szerepet kap, hiszen valahogyan el kell hitetni az emberekkel, hogy az elszálló infláció és a kényszerű stopok ellenére is jobban élnek, mintha nem a Fidesz lenne kormányon. A közmédia, a megyei lapok és az eltérített hírportálok mellett megjelentek a választási plakátok is a maguk megszokott kormányzati túlsúlyával (helyi jelöltektől mini Feriig), az interneten pedig a százmilliókkal kitömött Megafon-influenszerek küzdenek a tekintetekért.
A Fidesz a kampány kezdetére a megszokottnál is jobban belakta a közéletet, és nem véletlen, hogy a számok is mellettük szólnak: jelenleg a konzervatív becslések is minimum 110 parlamenti helyet adnak a kormánynak, nagyobb előnyt jelezve, mint a kampányidőszak előtti hónapokban bármikor. Nem csoda, hogy a Fidesz-kampányból egyelőre árad a magabiztosság: Orbán Viktor évértékelője is erről árulkodott, és az ellenzék lenézése és kifigurázása is jól mutatja, hogy nyeregben érzi magát a kormánypárt.
Szét, nem előre
Bár nagyon úgy fest, hogy amit a Fidesz irányítani képes, azt azonnal a saját előnyére is fordítja, repedéseket okozhat a kampányban mindaz, amit nem. Ezek közül is kiemelkedik a külpolitika: az orosz–ukrán határfeszültségek már a kampány előtt felerősödtek, és Orbán Viktor „békemissziója” után már be is vonultak az oroszok Kelet-Ukrajnába. Mindeközben pedig a kormány elbukta a jogállamisági mechanizmus bevezetése elleni perét az Európai Unió Bíróságán, így a jövőben megakadhatnak az uniós kifizetések is. Persze mindezt meg lehet próbálni beforgatni a kampányba, az orosz-ukrán helyzetet például az orosz gázon nyugvó rezsicsökkentés, az EU-bíróság ítéletét pedig a brüsszelezés narratívájába illesztették be (hibásan, egyébként), de egy potenciális háború és a több ezermilliárdos EU-s források kérdése jóval nagyobb nagyságrendű annál, hogy azt be lehessen csomagolni a pozitív kommunikációba.
Ahogy a külpolitikai nehézségeket üzenetekkel, úgy a gazdasági akadályokat anyagi segélyekkel orvosolja a kormány – mindkettőnél kérdés, hogy meddig lehet ezt csinálni. Az infláció nem csak a benzint és az árstoppolt élelmiszereket érinti, és hiába a béremelések és a visszatérítések, a fizetések nem tudják tartani a lépést a tizenötéves csúcson lévő pénzromlással, 40 nap pedig épp elég hosszú idő ahhoz, hogy az emberek megérezzék a bőrükön: Magyarország előre megy, de az árak még előrébb.
A kormány egyébként a pénzosztásból a társadalom egyik legfontosabb rétegét, a tanárokat felejtette ki, és nagyon úgy fest, hogy az ő elégedetlenségük elhallgattatására irányuló kormányrendelet visszafelé sült el, polgári engedetlenségi hullámot indítva a pedagógusok körében. A tanársztrájkok csúcsa március 16-án, közvetlenül a Fidesz utolsó nagy seregszemléje után jöhet, és ha addig csak fokozódik a feszültség, könnyen lehet, hogy a szavazófülkékben is hatása lesz. Emellett pedig múlt héten Márki-Zay Péter állította, hogy csőre töltött politikusbotrányok vannak az Ördög ügyvédjénél, amely a Borkai-ügy egykori hatásából kiindulva jókora pofont jelenthet – igaz, itt a feltételes mód használata bizonyíték híján erősen indokolt.
Felfelé
Az ellenzék érezhető lépéshátrányból futott neki a kampánynak, éppen ezért nagyon örülhetnek Márki-Zay Péterék annak, hogy az elmúlt hetekben egyre nagyobb külső nyomás nehezedik a kormányra, tehát van mire építeni a kormányváltás üzenetét. Ezzel összecseng az is, hogy amíg decembertől februárig gyakorlatilag láthatatlan volt az ellenzék a közéletben, addig a kampánystart óta egyre több dolog aktivizálja a választópolgárokat (pl. EUB-ítélet, pedagógussztrájk), ami segíthet az összefogásnak megmozgatni a politikailag inaktívabb rétegeket is április 3-án.
Az elmúlt 10 napban pedig maga az ellenzék is megjelent az utcákon. Márki-Zay Péter országjárásra indult, a képviselőjelöltek ajánlóíveit gyakorlatilag órákon belül sikerült leadni, és látványos arculattal reklámozzák jelöltjeiket és veszik célba Orbán Viktort. Ha pedig hivatalosan nem is, de adagokban már megismerhettük az ellenzéki programot is, ami önmagában 1-0-s előnyt jelent egy olyan ellenféllel szemben, amelynek semmilyen nincs. Az ellenzék ígéretei között kulcsszerepet kap az elszámoltatás, emellett pedig kiemelt fontosságú a munkaerő megtartása (és hazacsábítása) béremelésekkel, a hazai- és kisvállalkozások támogatása, illetve a nyugati fordulat a külpolitikában. Ezekről Márki-Zay Péter részletesen beszélt csütörtöki országértékelőjében.
"Magyarországot szeretném megszabadítani a gonosztól" - Márki-Zay Péter országértékelőt tartott
Országértékelőt tartott Márki-Zay Péter, amelyben nemcsak az ország és a Fidesz elmúlt 1, illetve 12 évére reflektált, hanem az ellenzéki ígéreteket is csokorba szedte. Percről percre követtük az eseményt, ahol a miniszterelnök-jelölt mellett az összellenzék vezéralakjai is felszólaltak. - mondja Márki-Zay Péter, és ezennel vége is a beszédnek.
Ha pedig Márki-Zay Péternél tartunk, muszáj a miniszterelnök-jelöltet magát is kiemelni, hiszen a magyarországi ellenzéknek 12 év kellett, mire egy vezető mögé tudott felsorakozni, a hódmezővásárhelyi polgármester pedig igyekszik mindenkit meggyőzni arról, hogy felnőtt a feladathoz. Márki-Zay személyében Orbán Viktor először nézhet szembe komoly kihívóval, és ne felejtsük el: 2014-ben és 2018-ban is – ha összeadjuk az eredményeket – több ember voksolt a mai összefogás (előd)pártjaira, mint a Fidesz-KDNP-re. Márki-Zayt láthatóan komolyan is veszi a kormánypárt: ugyan Orbán ódzkodik kimondani a nevét, újra kellett tervezni a Karácsony Gergelyre szabott gyűlöletkampányt miatta, az pedig, hogy nem akar vele vitázni a miniszterelnök, megintcsak megerősíti a helyét az országos politikában. Márki-Zay ambícióit már láthattuk az előválasztás során, és a kampány első tíz napját követően is úgy tűnik, az ő aktivitásán nem fog múlni a siker.
Meg egy kicsit lefelé
Márki-Zay Péter esetében azonban az is kiderült, hogy amíg az előválasztás alatt jól működött az „ellenzék belső ellenzéke” szerep, a téli hónapok házon belüli tárgyalásai során kirajzolódott, hogy ugyan a választóknak tetszett, az egységnek alapjaiban ártott az abba tökéletlenül illeszkedő figura. A kampány első tíz napja erre konkrét példát is hozott: ahelyett, hogy az ellenzék zárt ajtók mögött hozott volna gyors döntéseket, az egyébként tárgytalan államfőjelölt kérdésében is megosztottság látszott, illetve az, hogy a viták könnyedén hagyják el a belső köröket és emelkednek országos témává, aláhúzta az egység és a szervezettség hiányát. Ezek után pedig nem meglepetés az sem, hogy továbbra sincs kész az ellenzéki pártlista – tehát hiába az ígéretek, a pártok nem tudták félretenni az önérdeket a közös cél érdekében.
És ez csak az egyik, sőt talán a kisebbik gond. A nagyobb problémák Márki-Zay Péter személyiségéből adódnak, a miniszterelnök-jelölt megszólalásai és akaratossága ugyanis nem feltétlenül csapódik le jól az ellenzéki magnál, és csapattársai is jobb híján ráhagyják a stílusából fakadó vitákat (emlékezzünk: Dobrev Klára annyit mondott, hogy „ő már csak ilyen”). Itt már csak hab a tortán, hogy a kormányközeli sajtó előszeretettel forgatja ki, vagy emeli ki kontextusból a szavait, de a közelmúltból felbukkanó érzéketlen viccek, vagy éppen a félreérthető fasisztázós-kommunistázós megszólalások mindenképp rosszul veszik ki magukat.
Mindezek fényében nem meglepő, de az ellenzéki szemszögből rendkívül aggasztó, hogy a közvélemény-kutatások hosszú hónapok legrosszabb eredményeit hozták ki múlt héten, amelyek szerint kormányváltás helyett inkább az a kérdés, hogy megakadályozható-e az újabb kétharmad. Természetesen az előválasztás után érdemes óvatosan kezelni a becsléseket, de az tény, hogy a kampány elején tapasztalt látszólagos gyengülés csak felerősíti az egyébként is létező lépéshátrányt. Az ellenzék ráadásul szinte hallgat arról, hogy mit vár el a szavazóitól a „gyermekvédelmi” népszavazási kérdésekben – bár az álláspont, hogy érvénytelent kell szavazni, ismert, meg sem próbálták mobilizálni a választókat azzal, hogy a kormány melegellenes törvényeiről is most az egyszer lehet hivatalosan véleményt formálni. Az LMBTQ-ügyek egyelőre csak akkor jelennek meg az ellenzéki kampányban, amikor Márki-Zay Péter egyenlőségről, illetve fideszes homoszexuálisokról beszél.
"Magyarországot szeretném megszabadítani a gonosztól" - Márki-Zay Péter országértékelőt tartott
