A politikusok vallanak, a közvélemény pedig kételkedik - ismét eljött január 31., és ismét itt van Magyarország állandó népi játéka. Hiteles vagyonnyilatkozatokra pedig nagy szükség lenne, már csak azért is, hogy az állampolgárok nyugodt lélekkel adhassák le a szavazatukat alig két hónap múlva.
Ha lenne valamikor igazán jelentősége a politikusok, az ország kiemelt közhivatalait betöltők vagyonbevallását megismerni, akkor az feltétlenül egy választási év. Lenne amúgy súlya ennek egy demokratikusan működő országban minden évben, de ez már-már telhetetlenségnek tűnne Magyarországon. Ilyenkor azonban kivételesen fontos volna, hogy a képviselőiket és az országot kormányzókat elszámoltató választónak pontos képe legyen arról, miként változott az érintettek vagyoni helyzete, van-e olyan, amin el kell gondolkodni, netán amiért a támogatás is megvonható.
Azzal eddig és most sincs gond, hogy a vagyonnyilatkozatok időre elkészülnek a törvényben szabott határidőig, február elsején nulla óráig. Ám a tapasztalat azt mutatja, hogy jó eséllyel ez az utolsó dolog, amit jobbára biztosra lehet venni.
Innen kezdve a meghatározó élmény
a kételkedés.
A vagyonbevallásokat – nyilván nem mindenkiét - évek óta botrányok, leleplezések, magyarázkodások és viszontvádaskodások követik, ezek egyenes következménye pedig
az állampolgári düh és frusztráció.
Az érzet, hogy ismét megpróbálnak átverni, és jó eséllyel át is vernek. És ha megteszik itt, akkor miért ne tennék meg bárhol máshol.
És mégis választási év van, mi pedig úgy gondoljuk, a szavazóknak legalább azt meg kell tudniuk, mit állítanak magukról politikusaink. Aztán megnézzük mi is, hogy annak, amit mondanak, igazából mekkora valóságtartalma lehet.
Orbán Viktort már-már sajnálni lehetne
Orbán Viktor vagyonnyilatkozatát látva például bizonyára sokan lepődnének meg. Vagy nem. A papír ugyanis azt állítja, hogy a kormányfő és Lévai Anikó visszafizette a tavaly még 882 110 ezer forintos hitelt, amely eredetileg 20 millió forint volt. Orbán azért a vagyonnyilatkozatában feltüntette a XII. kerületi lakást (amely fele részben az övé) és a felcsúti házat, amely teljes egészében az ő tulajdona. Mást nem.
Pár millióval gyarapodott Varga Mihály
A pénzügyminiszternek állampapírban 19,85 millió, részvényben pedig 18,74 millió forintja van, ami 5,6, illetve 6,2 millió forinttal több, mint egy évvel ezelőtt, igaz, akkor volt még neki 726 ezer forintja kötvényekben, ami mostanra eltűnt.
Az ingatlanokban nincs változás, ahogy egy éve, úgy most is két második kerületi lakást birtokol: egy 94 négyzetméteresnek félig, egy 137 négyzetméteresnek pedig a 3/9-ed arányban tulajdonosa. Ezen felül van egy mintegy 3 ezer négyzetméteres zártkertje és egy 626 négyzetméteres telke is Karcagon, utóbbinak fele, előbbinek teljes mértékben tulajdonosa. Varga Mihály a vagyonnyilatkozatában megjelölt még néhány kisebb garázst és tárolót is fővárosban amelynek részben tulajdonosa.
Vagyonnyilatkozata szerint Jakab Péter nem költözött el otthonról
Hiába hangos attól a kormányközeli média, hogy Jakab Péter, a Jobbik elnöke elköltözött otthonról, a képviselő frissen nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata szerint változatlanul Miskolcon él egy 106 négyzetméteres házban - felesége és három gyermeke társaságában. A politikus változatlanul felerészben tulajdonosa a háznak, amit 2017-ben vásároltak. Vagyonnyilatkozata juttatások rovatában 2018 óta szerepeltet egy budapesti albérletet is, az azonban nem derült ki egyik nyilatkozatából sem, hogy ez mennyibe is került.
A Jobbik elnökének vagyonnyilatkozata szerint csökkent a képviselői tiszteletdíj hathavi összegét meghaladó készpénzállománya is: míg 2020-as vagyonnyilatkozatában 4,1 millió forintot írt be, a 2021-esben csupán 2,5 millió forintot tüntetett fel. Azonban hiteléből 950 ezer forintot sikerült törlesztenie: már csupán 8,2 millió forinttal tartozik a banknak.
Rogán Antal akkor a legsikeresebb, ha feltaláló
Rogán Antal vagyonnyilatkozata egy, illetve két éve volt izgalmas, abból derült ki ugyanis, hogy válás után a szakonyfalui erdőkön és réteken kívül egy ingatlanja sem maradt, illetve az is, hogy újra megnősült. Akkor feleségének még csak keresztneve volt ismert, később az is, hogy felesége és annak családja kis híján egy milliárd forintot meghaladó összegből (természetesen hitelből) vett volna földet.
Idén ilyen izgalmakat nem tartogatott Rogán vagyonnyilatkozata. A szakonyfalui területek mellett új lakásra vagy házra nem tett szert, megtakarítása pedig durván 200 millió forinttal csökkent, 2021-re 822 millió helyett 616 milliót tüntetett fel. A magánszemély felé fennálló tartozása 300 ezer forinttal csökkent, még 17,9 millió van hátra.
Viszont a találmánya...na az sokat hozott. Az azután járó szabadalmi jog a 2020-as 157,8 millióval szemben tavaly 408 milliót hozott.
Novák Katalin - az ingatlankezelő
Már 29 milliót tart a bankban a leendő államfő, Novák Katalin, akinek tartozása továbbra sincsen. Van viszont 3 budapesti, 3 szegedi és egy balatonlellei ingatlana, ezek egy részét tavaly is kiadta, de már csak havi 225 ezer jött be ebből. A vagyonnyilatkozata részleteiről ide kattintva tudhat meg részleteket.
Matolcsy György maga az állandóság jelképe
Matolcsy György 2021-re lényegében ugyanazt a nyilatkozatot adta le, amit előző évben. Balatonakarattyán egy 1422 négyzetméteres ingatlanon álló 150 négyzetméteres családi ház tulajdonosa, nagy értékű ingósággal, műtárggyal bevallása szerint nem rendelkezik.
Jegybankelnökként havi bruttó 5 millió forintban részesül, emellett havonta keres 764 ezer forintot a Budapest Institute Banking-nál végzett oktatói-lektori munkáért, a fizetést az MNB-Edulabtól kapja.
Bruttó 800 ezer forint béren kívüli juttatást és szolgálati autót, szolgálati mobiltelefont jelölt még meg, felesége pedig továbbra is Matolcsy Zita. Megtakarítást, hiteltartozást, gazdasági érdekeltséget nem tüntetett fel a jegybankelnök.
Palkovics László mostanság szántóban utazik
Friss vagyonnyilatkozata szerint Palkovics László a korábbi mellé vett még egy szántót Pölöskén. A régi 4400 négyzetméteren terült el, az új ennél lényegesen nagyobb, 20 ezer négyzetmétert szánthat majd be az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője a Lamborghini traktorával, mely a dokumentum szerint még mindig a tulajdona. Ahogy a Mitsubishi pickup, a BMW motor és a 4 vadászpuska is.
Az ingatlan soron a szántót leszámítva más változás nem történt, megvan az erdő Alsónemesapátiban, és a kecskeméti családi ház is.
Palkovics tavalyelőtti, 6 millió forintos készpénzállománya tavaly 10 millióra gyarapodott, viszont a bankban tartott 19 milliója 16 millióra apadt.
Új bejegyzése szerint a miniszter kutatóprofesszorként is dolgozik a Széchenyi István Egyetemen, havi bruttó 900 ezer forintos fizetésért. Ez a tavaly nyilatkozatban még nem szerepelt.
Kövér kétmilliót félretett és egymilliót törlesztett
A házelnök szinte semmit nem írt friss vagyonnyilatkozatába, amelyben összesen 3 fontos tétel szerepel. Az ingatlanoknál nem változott semmi az elmúlt egy évben: ugyanúgy felerészben tulajdonosa egy 1991-ben vásárolt 654 nm-en fekvő 143 nm-es családi háznak Szigetszentmiklóson.
Autót sem cserélt, ugyanaz a Skoda Superb-je van, amit 2014-ben vásárolt – igaz, nem azzal jár, mivel közjogi méltóságként hivatalos és magánútjaira is szolgálati kocsi fuvarozza. Egyedül a pénzügyeiben volt némi változás.
Hiába keres házelnökként több, mint havi bruttó hárommilliót, nem sokat tart meg belőle, de azért 3-ról 5 millióra tudta növelni a megtakarítását, miközben 10-ről 9,077 millióra csökkentette a tartozásait. Az autója mellett a régi telefonjához is ragaszkodik: ugyanazt a hivatali Nokia 6310-es mobilt használja már évek óta.
Hadházy Ákoshoz csak úgy érkeznek az adományok
Nem sikerült rosszul a tavalyi év Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőnek. A politikus ingatlanvagyonát ugyan még mindig csak egy 5000 négyzetméteres szőlő és egy 140 négyzetméteres társasházi lakás gyarapítja (a szekszárdi házat eladták), de vagyonnyilatkozata szerint 2021-ben 6,3 millió forintot fektetett államkötvénybe. Banktartozásai is csökkentek, 11 millióról 9,5 millióra. Neki ugyanakkor forintban 3,9 millió, devizában pedig 5,8 millió forinttal tartoznak.
A korrupcióellenes harcáról ismert képviselő vagyonnyilatkozatában idén is szerepelnek a korrupció és a propaganda ellenes tevékenység folytatásához és az előválasztási kampányra juttatott adományok (az adományok egyenként nem érték el a külön feltüntetendő értékhatárt). Úgy tűnik, az elmúlt évben még több embert tudott elérni, ennek összege ugyanis a korábbi 5,2 millióról 7,6 millióra nőtt.
Hadházy továbbra is szünetelteti állatorvosi tevékenységét, cégében pedig még mindig 25 százalékos tulajdonjoga van, a nyereségnek a felét viszi haza.
A garázsban sem történt csere: a Skoda Kodiaq és a VW Caddy mellett még mindig megvan a különlegességnek számító Trabant a gyűjteményben.
Gyurcsány Ferencnél nagy mozgás volt 2021-ben
Több mint százmillió forinttal ugrott meg Gyurcsány Ferenc értékpapírokban elhelyezett megtakarítása: 2020-ban 823 451 181 forintot tüntetett fel vagyonnyilatkozatában az értékpapírokban elhelyezett megtakarítás, vagy egyéb befektetés rubrikában, a friss vagyonnyilatkozatában azonban ez az összeg már 928 666 063 forintra rúg.
Elfogyott a banki megtakarítása: míg tavalyi vagyonnyilatkozatában az állt, hogy hitelintézeti számlakövetelése forintban 861 663 forint, devizában pedig – forintértéken vezetve – 1 635 151 forint, friss vagyonnyilatkozatában egyik érték helyén sem tüntetett fel egy forintot sem.
Megnőtt azonban a más szerződés alapján fennálló pénzkövetelése: tavaly 225 millió forinttal tartoztak neki, 2021-re ez az összeg 348 250 000 forintra nőtt. Vagyonnyilatkozata szerint Gyurcsány 2021-ben 42 millió forintot költött el lakásvásárlás foglalóra és előlegre, azonban a lakást valószínűleg nem magának vette, ugyanis új ingatlant nem tüntetett fel a nyilatkozatban.
Nem sokkal, de nőttek a volt miniszterelnök tartozásai is 2021-ben. 2020-as vagyonnyilatkozata szerint Gyurcsánynak 58 149 248 forintos banki tartozása, valamint 214 200 000 forintos értékpapír fedezetű hitele volt, 2021-es nyilatkozatában azonban már 60 369 forintos banki tartozást és 288 500 000 forintos értékpapír fedezetű hitelt tüntetett fel.
Gyurcsány jóval kevesebb pénzt vett ki viszont cégéből, az Altus Portfolió Kft.-ből, mint 2020-ban: míg az akkor kivett bruttó összeg meghaladta az 55 millió forintot, 2021-ben csak 6 235 293 millió forint volt.
2021-ben Gyurcsány jócskán költött viszont kimutatása szerint irodai felszerelésekre: vett három íróasztalt, három „görgős konténert”, három kétajtós szekrényt, valamint három görgős karfás munkaszéket is, mindezekért összesen pedig 492 810 forintot fizettek.
Vagyonnyilatkozata szerint Gyurcsány továbbra is négy gyermekével és feleségével él együtt.
A vagyonnyilatkozatok legpimaszabb válasza lehet a Varga Judité
Az igazságügyi miniszter és férje tavaly még 99 millió + 8,7 forinttal tartoztak a banknak a balatonhenyei és 12. kerületi ingatlanok megvásárlásához felvett jelzáloghitelből, idén azonban nem közölte, hogy a férjével közös tartozásból mennyi maradt, csupán annyit:
a folyamatos havi törlesztést követően fennálló tartozása áll fenn.
A miniszter ingatlantulajdonaiban nincs változás, 2018-as Volvójuk is a régi, viszont látszólag eltűntek a megtakarításaik, csakúgy, mint egy Zsolnay-étkészlet és egy Szász Endre rézkarc. Persze, lehetséges, hogy hasonló okokból, mint amiért a csuklóján kiszúrt Cartier órát sem írta bele a vagyonnyilatkozatába: értékük nem haladja meg a milliós havi képviselői tiszteletdíj hatszorosát.
A miniszter bevallásáról további részleteket ide kattintva olvashat.
Szántót vett Pintér, de az 1,1 milliárdos kintlevőségét nem hajtotta be
Noha nagyon szigorú embernek tűnik Pintér Sándor belügyminiszter, meglehetősen nagyvonalú, ha a tartozások behajtásáról van szó: még mindig nem fizették ki neki a cégei eladása után neki járó vételár-részt: az 500 millió forint 2013-ban lett volna esedékes, de nem sürgős neki. Ahogy a családtagoknak és barátoknak adott összesen 605 millió forintnyi kölcsön is évek óta szerepel kintlevőségként a vagyonnyilatkozatában. Ő viszont továbbra sem tartozik senkinek.
Van viszont egy új elem a vagyonnyilatkozatában: tavaly vett Kistarcsán egy 757 négyzetméteres szántót. Ez a tizenhetedik ingatlana a belügyminiszternek, ezekből kettő garázs, de a másik 14 között van családi ház, lakás, telek és nyaraló is Budapest különböző kerületeitől Szihalomig. A havi bruttó 2 millió forintot kerteső miniszter csak készpénzben 45 milliót tart, ezen kívül – feleségével közös – megtakarítása további 94 millió forint. Ez összesen 139 millió forint, ami 11 millió forinttal kevesebb, mint 2020 végén – talán ez lehetett az újonnan szerzett telek fedezete. A belügyminiszternek a korábbi évekhez hasonlóan jelentős megtakarításai vannak dollárban és euróban: 520 ezer dollárt és csaknem 60 ezer eurót írt be a vagyonnyilatkozatába.
Pintér továbbra is a nagy értékű ingóságok között tüntetett fel egy Wartburgot, ezen kívül semmilyen komolyabb értéket, céges üzletrészt vagy vagyontárgyat nem írtt be a vagyonnyilatkozatába.
Lázár János is szépen forgatta a pénzt 2021-ben
Tovább bővült Lázár János ingatlanállománya, a mezőhegyesi ménesbirtokkal kapcsolatos feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos így 33 helyett már 36 ingatlannak tulajdonosa részben, vagy egészben – derült ki a vagyonnyilatkozatából. Az összes mezőgazdasági földterülete már bőven több mint 160 hektár.
2021-hez képest nőtt a készpénzállománya, 12-ről 14,5 millió forintra, valamint megjelent vagyonnyilatkozatában 8 millió forint számlakövetelés is. Emellett 7,7 millió forint bevétele volt könyvkiadásból.
Ezzel egyidejűleg azonban, bár korábban nem volt banki tartozása, felvett 18 millió forint személyi kölcsönt, 38,9 milliónyi beruházási hitelt, illetve lízingköltségei 7,7 milliósok. Magánszemélynek tavaly 40 millióval tartozott, idén ez 50 millióra nőtt, így az összes adóssága közel 115 millió forintot tesz ki.
Részleteket a bevallásáról ide kattintva olvashat.
Gulyás Gergelynél megjelent 7,6 millió forint, és eltűnt 2 milliónyi adósság
A miniszterelnökséget vezető miniszternek továbbra sincsenek nagy értékű ingóságai, még mindig tulajdonosa két, XI. kerületi társasházi lakásnak (az egyik haszonélvezettel terhelt), és fizeti 2008-ban felvett 120 ezer svájci frankos hitelét, amelyről idén sem közölt állást, csak azt, hogy kitartóan törleszti.
Amíg azonban sem az ingatlanügyei, sem az ingóságai, sem a juttatásai nem változtak (miniszteri fizetés, munkahelyi laptop), addig megjelent a vagyonnyilatkozatában 7,6 millió forint számlakövetelés, illetve eltűnt az a 2 millió forint, amellyel tavaly még egy magánszemélynek tartozott.
Szijjártó Péter bankszámláján megjelent egy szemmel jól látható összeg
Nem sokat változott a külgazdasági és külügyminiszter vagyona 2020-hoz képest 2021-ben: ugyanúgy feles tulajdonosa egy Dunakeszin található, 1586 négyzetméteres ingatlannak, mint tavaly, nyaralójukat sem adták el, az is maradt Balatonedericsen.
A külügyminiszter vagyonnyilatkozatában látható változást jelent viszont 2020-hoz képest, hogy értékpapírokban elhelyezett megtakarítása 2 613 888 forintról 3 045 978 forintra nőtt. Szintén nőtt a biztosítási eszközlapokban tárolt vagyona: míg 2020-ban csak 941 242 forintot tárolt ilyen címen, 2021-ben már 1 044 449 forintra rúgott az ilyen jellegű megtakarítása.
Jelentősen megugrott viszont a külügyminiszter bankban tárolt vagyona: 9 974 415 forintot tüntetett fel 2021-es vagyonnyilatkozatában hitelintézeti számlakövetelés címen, míg 2020-ban csak 222 071 forint volt ezen cím alatt. Szijjártó Péter szüleinek viszont változatlanul tartozik harmincmillió forinttal.
Az ősfideszes ügyvéd, akinek Orbánék médiabirodalma is szépen utalgat
Bajkai István vagyona némileg felbolydult az elmúlt évben. A Fidesz-alapítónak tavalyelőtt még megvolt a negyedrész tulajdona egy 2006-ban vásárolt 17. kerületi családi házban, azonban a friss vagyonnyilatkozata szerint ezen tavaly túladott. A többi ingatlanja viszont megmaradt, így a Pest megyei Gomba településnél egy 9 hektáros és egy 2 hektáros erdő, egy műemlék-épület, közel 28 ezer négyzetméternyi beépítetlen terület és egy örökölt családi ház, és megvan neki továbbra is az ötödik kerületben egy 83 négyzetméteres társasházi lakás fele is.
Újdonság a megtakarításaiban, hogy lettek részvényei 1 millió 250 ezer forint értékben. Készpénzállománya is hízott, a 2020-as 9 millióról tavaly 15 millió forintra, a korábbi, 35 milliós bankbetéte viszont 26 millió 400 ezer forintos csökkenéssel 8,6 millióra apadt. Más szerződés alapján még 108 millióval tartoztak neki - ez 130 millióra nőtt. Ő viszont továbbra sem tartozik senkinek.
Bajkai megtartotta a 65 millió forint értékű nemesfémkészletét, a két festményét is, melyek 1 millió 200 ezer forintot érnek, a könyvgyűjteménye továbbra is 3 ezer, a cédégyűjteménye változatlanul 2700 darabos.
Ügyvédi munkáját az SBGK Ügyvédi Irodában szakadatlanul szüneteltette tavaly is, ám az innen származó, kuratóriumi tagi bevétele nagyot nőtt. Az előző vagyonnyilatkozatban mindössze évi bruttó 148 ezer forint kifizetést tüntetett fel, ez egy évvel később már bruttó 30 millió 280 ezer volt. Bajkai a Marek József Alapítvány kuratóriumi tagjaként 2020 augusztusától kap havi 1 millió 500 ezer forintot, ebben nem volt változás tavaly se, ahogy abban sem, hogy a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány tagjaként még havi bruttó 751 ezer forint üti a markát - már 2020 októbere óta.
Saját cégből ugyanannyi van neki, de már nem ugyanazok. A Gombán működő Archeon Kft. 50 százalékos tulajdonrészétől megvált, helyette lett új társasága, a HiperIT Zrt., itt 25 százalékos a tulajdonrésze. Az SBGK Ügyvédi Irodának továbbra is 20,5 százalékos tulajdonosa, és egy az egyben az övé az Aponius Kft. is, ugyanúgy, mint eddig.
Szeretné tudni, hogy lehet 100 millióval gyarapodni? Kérdezze Seszták Miklóst
Seszták Miklósnak 575,5 millió forintja van a bankszámláján és 11,46 milliója devizában, ami az egy évvel korábbinál mintegy 100 millió forinttal többet jelent. Kincstárjegyben az előző évihez hasonlóan 3,18 millió forintja van. Tartozása, ahogy legutóbb, most sincs. A vagyonbevallása szerint kormánybiztosként 997 200 forintos havi bruttó jövedelme van, míg az ügyvédi irodája bruttó 82,3 millió forintot fialt – forintra annyit, mint egy évvel ezelőtt. A pénze viszont jobban kamatozott: míg a 2020-as vagyonbevallásában „mindössze” 8,5 millió forint ilyen jövedelemre tett szert, tavaly már 15 millióra.
Az egykori fejlesztési miniszternek az egy évvel korábbihoz hasonlóan rengeteg ingatlana van. Kisvárdán például van egy félig tulajdonában lévő 90 négyzetméteres társasházi lakása, egy 1502 négyzetméteres telken álló 220 négyzetméteres családi háza (ugyancsak 50 százalékos tulajdonnal), egy 80 négyzetméteres lakás egytized és 5/10 tulajdonosi arányban, és egy 100 négyzetméteres lakása – ez utóbbinak teljes mértékben a tulajdonosa.
Sesztáknak akkor sem kell aggódnia, ha feljönne Budapestre dolgozni, ugyanis 100 százalékos tulajdonosa egy 102 négyzetméteres XIII. kerületi lakásnak és 50 százalékos haszonélvezője egy ugyanott található 66 négyzetméteres lakásnak is.
Steinmetz Ádám a víz után inkább kitartóan földben utazik
Steinmetz Ádám, a Jobbik új képviselője – egyben olimpiai bajnok vízilabdázó – már megválasztásakor azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy rengeteg földje van, az Országgyűlés egyik legvagyonosabb képviselőjeként tartják számon. Ez azóta sem változott, összességében most 70 földterületet sorolt fel vagyonnyilatkozatában (tavaly 69 volt). 2021-ben Somogyszentpálon vett erdőt és termőföldet, de több földet cserélt is, ezeket főleg Kéthelyen. A földekre egy Suzuki SX4 mellé Toyota Land Cruiserrel jár.
Készpénzben 7 millió forintja van, hitelintézeti számlakövetelésként 15 milliót forintban, 380 ezret devizában tüntetett fel. Más szerződés alapán 84 750 ezer forintos követelése van. Steinmetz banknak 18 millióval, magánszemélyeknek 8 millió 500 ezer forinttal tartozik, ez utóbbi tavaly óta a felére csökkent.