MZP üdvözli az MSZP lépését.
„Diplomát hazudni ugyanúgy csalás, mint a csalással megszerzett fideszes vizsgák, diplomák, doktorátusok és nyelvvizsgák esete” – közölte közösségi oldalán Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnökjelölt. Ezzel arra utalt, hogy az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó, noha ezt állította magáról, a Budapesti Gazdasági Egyetem szerint soha nem szerzett diplomát az intézményben.
„Amint kiderült, hogy az MSZP egyik képviselője sáros, pártja azonnak kizárt, a választáson nem indítja, mandátumát visszaköveteli. Csak így, csak egyenesen, csak következesen vezet az út felfelé” – írta Márki-Zay.
„Eközben a fideszes csalók ma is a helyükön ülnek, egymást mosdatva, érinthetetlenül” – tette hozzá. Arra is nemrég derült ugyanis fény, hogy Schadl György, a Végrehajtói Kar botrányba keveredett egykori elnöke kapcsolatain keresztül befolyásos kormányzati figurák rokonainak, illetve bírósági végrehajtóknak és azok rokonainak segíthetett átmenni különféle egyetemi vizsgákon. A 444.hu a birtokába került iratok alapján név szerint említi közülük Nagy Ádámot, Rogán Antal miniszter kabinetfőnökét. Igaz, a Központi Nyomozó Főügyészség csak feltételezés szintjén kötötte össze a Schadl lehallgatott telefonbeszélgetéseiben felbukkanó Nagy Ádámot Rogán Antal kabinetfőnökével.