Alig több, mint 30 nap alatt összegyűjtötte ugyan az ellenzék a Karácsony Gergely-féle népszavazási kérdésekre az egyenként 235 ezer támogató aláírást, mégsem biztos, hogy az ellenzéki referendumot az április 3-i választással és a kormány népszavazásával együtt tarthatják. Ráadásul az sem biztos, hogy elég lesz ez az aláírás-mennyiség.
Az ellenzéki népszavazási aláírásgyűjtés sikere az egyik fontos lépés a kormányváltáshoz – erről beszéltek az ellenzéki pártok politikusai a Kossuth téren a dobozokban felhalmozott aláírásgyűjtő ívek előtt, melyeket ezután ellenőrzésre leadtak a Nemzeti Választási Irodának (NVI). Ahogy azt már előző nap közölték, a két kérdésben egyenként 235 ezer aláírást (vagyis összesen mintegy 470 ezret) gyűjtöttek össze, alig több, mint egy hónap alatt, mivel december közepén kezdhették a gyűjtést.
A rendelkezésre álló 120 nap helyett végül egy hónap alatt sikerült összegyűjteni a törvény által előírt kérdésenként 200 ezer aláírásnál is többet – emelte ki a referendumot magánszemélyként kezdeményező Karácsony Gergely főpolgármester: “heroikus munkát végeztek az aktivisták, mert a lehető legrosszabb időpontban, a zord, hideg időben össze tudtuk végül gyűjteni az aláírásokat”.
Karácsony szerint az aláírásokkal teli dobozokkal az ellenzék célja, hogy “visszaadjuk a politikát az embereknek, újra a köz érdekében szülessenek politikai döntések, miután az elmúlt bő egy évtizedben a politika a korrupció, az emberek félrevezetésének lett a szinonimája”. Utalt arra, hogy az április 3-i választás is egyfajta népszavazás lesz, amelyen “véget vetünk az elmúlt évek politikájának, ami túszul ejtette az államot”.
Mint arról a hvg.hu is írt, a Karácsony által “jövővédőnek” nevezett népszavazást legtöbben talán a Fudan Egyetem elleni egyik kérdésről ismerik, de valójában két kérdésről van szó. Az egyik kérdés a korábban a kormány, a főváros és a IX. kerület közötti konszenzussal és együttműködésben tervezett Diákváros projektet nagyrészt “felfaló” kínai Fudan Egyetem budapesti kampusz-beruházását előkészítő törvény visszavonására irányul. A másik kérdés pedig azt célozza, hogy a jelenlegi 3 hónap helyett 9 hónapig folyósítsák az álláskeresési járadékot. A két kérdés tehát a következő:
- Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?
A Kossuth téren Karácsony után felszólaló Orosz Anna, a Momentum politikusa arról beszélt: “alig 10 hetünk maradt arra, hogy legyőzzük ezt a rendszert, de a most összegyűjtött aláírások bizonyítják, hogy ez sikerülni fog”. A DK-s Gy. Németh Erzsébet is bizakodó volt, mondván: “ha erre képesek voltunk, képesek leszünk arra is, hogy április 3-án megmutassuk, egy új világ következik”.
Az MSZP-s Komjáti Imre szerint az aláírások arról is szólnak, hogy “ma emberek millióinak jut kevesebb az asztalára, mert a kormány a saját és a haverjai zsebét tömi, ráadásul különösen nehéz helyzetben vannak a munkát keresők, nekik esélyt, nem pedig alamizsnát kell adni".
A Párbeszéd politikusa, Szabó Tímea pedig arra figyelmeztetett:
30 nap alatt összegyűjtötték az aláírásokat, és “innentől kezdve, ha Áder János nem írja ki április 3-ra a népszavazást, akkor a magyar emberek akaratát veszi semmibe”
Az LMP-s Kanász-Nagy Máté beszédében felhívta a figyelmet arra: a népszavazást követi majd a kormányváltás, “ezzel teszünk igazságot és ezzel tesszük Magyarországot mindannyiunké”. A jobbikos Szilágyi György pedig kijelentette: felemelő volt látni, hogy a sikeres előválasztás után ismét tömegével álltak ki az emberek, szerinte “ez az erő fogja elsöpörni Orbán Viktort és bandáját, Magyarországnak nincs más útja, csakis felfelé.”
A jelenleg koronavírusos, ezért házi karanténból dolgozó ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter a személyes jelenlét hiányában üzenetet küldött. Ebben azt írta: “Orbánnak van 133 bátor embere, néhányuk ellen már büntetőeljárás is folyik, de ez legyen az ő szégyene, nekünk legyen a büszkeségünk az, hogy van 235 ezer bátor emberünk”. Úgy fogalmazott: “Megígértük, megcsináltuk! A két kérdésre csaknem 470 ezer aláírást gyűjtöttünk össze.”
Márki-Zay üzenetéből kiderült, hogy szerinte a Fidesz a “gyermekvédelminek” nevezett és az április 3-i választással egy napra már kiírt népszavazásával a figyelmet próbálja elterelni, ráadásul abban olyan álkérdésekkel, mint például a most is tiltott kiskorúak nemváltó műtétjéről szólóval. Úgy vélte, “a másik Magyarország viszont a valódi kérdésekről kérte ki az emberek véleményét”.
“Az ország változást akar. Most a hatalmon múlik, hogy a valódi kérdésekről legyen szó. Nekünk 24 óra elég volt megszámolni az aláírásokat, és bár a Nemzeti Választási Irodának erre 60 napja van, ne húzzák az időt” – kérte Márki-Zay, utalva a népszavazás egyik fontos határidejére. Az NVI-nek ugyanis a törvény szerint valóban legfeljebb 60 napja van az aláírások hitelességének ellenőrzésére, hogy megállapíthassa: összegyűlt-e a szükséges kérdésenként 200 ezer érvényes aláírás.
A 235 ezer ugyan több, mint az előírt 200 ezer, mégsem biztos, hogy ennyi "ráhagyás" elég lesz, ugyanis a tapasztalat az, hogy muszáj jóval többet – 20-30, de akár 50 százalékkal is többet – gyűjteni, mivel az NVI csak a minden szempontból szabályos, hiánytalan támogatásokat fogadja el érvényesnek, márpedig elírások, pontatlanságok ilyenkor mindig nagy számban előfordulnak.
A hvg.hu számítása szerint ha az NVI egyébként kihasználja a teljes 60 napot, akkor március 20-a körül hozhatnak hitelesítő döntést, ezután pedig az Országgyűlés nem mérlegelhet, köteles elrendelni a népszavazást, ám erre is van a törvényhozásnak legfeljebb 30 napja. Ehhez jön ezután Áder János köztársasági elnök 15 napos határideje, ami alatt ki kell tűzze a népszavazás időpontját. A határidők maximális kihasználása esetén máris április végén-május elején járunk, miközben az országgyűlési választás április 3-án lesz, méghozzá együtt a kormány által kezdeményezett referendummal.